Hírek

A „századok” versenye volt az úszó ob

Úszás

2012. március 31.

A londoni olimpiára készülő Biczó Bence, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. úszója az idei első versenyén világranglista-hatodik eredménnyel nyerte meg a debreceni országos bajnokság 200 méteres pillangóúszását.

A „századok” versenye volt az úszó ob

Ha a legutóbbi versenyeket vesszük figyelembe, amelyen Biczó és Cseh találkoztak, talán nem is meglepő már, hogy a pécsi úszó újra legyőzte válogatottbeli csapattársát, hiszen az utolsó hat versenyből ötször előzte meg Biczó a tizenötszörös Európa-bajnokot.

- Nagyon örülök, hogy az idei év első versenyén sikerült győznöm, a világranglista hatodik helynek pedig külön is – kezdte Biczó Bence – Úgy látszik, ez az országos bajnokság a „századokról” szólt, hiszen kétszázon egy századdal nyertem, száz pillangón pedig egy századdal döntöttem meg az egyéni csúcsomat.

A PSN Zrt. sportolója napi kétszer két óra edzéssel készül a május végi debreceni Európa-bajnokságra, ez a mennyiség hamarosan még konditermi edzésekkel is kiegészül.

Biczó Bence mellett Sántics Béla másik tanítványa, Financsek Gábor is nagyot csatázott, némi meglepetésre legyőzte a világbajnok Gyurta Dánielt.

- Debrecenben történelmet írtunk, ez volt az eddigi legsikeresebb ob, amelyen részt vettünk, hiszen négy úszónk is nyert érmet: Biczó és Financsek mellett Király Bence és Sánta Adrienn is felállhatott a dobogóra. Király Bence 400 férfi gyorson harmadik lett, emellett reális esélye van arra, hogy 200 gyorson az olimpiára is kijusson, hiszen tavaly négy másodpercet tudott javítani az idején, most pedig ötven század javulással már indulhatna Londonban – mondta Sántics Béla.

Az 1993-as születésű Király Bencének még három hónapja van megszerezni a kvótát, Sánta Adrienn bronzérmét pedig külön kiemelte az edző.


MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Labdarúgás 2018. május 24.

Elmarad a szeniorok fordulója

Triatlon 2018. május 22.

Nagyot ment a pécsi triatlonos