Hírek

A közelmúlt sztárjai fociztak a parketten

Labdarúgás

2012. december 30.

Idén is megtartották a szokásos ünnepek közötti teremlabdarúgó-gálát Pécsett. Az eddigiektől némiképp eltérő kupát december 29-én rendezték meg a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

A közelmúlt sztárjai fociztak a parketten

Hagyománnyá vált már a baranyai megyeszékhelyen, hogy karácsony és szilveszter között kispályás labdarúgó tornát rendeznek a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A jó szokást követve, ám némiképp átalakult formában ezúttal  is számos csapat tette tiszteletét a parketten. Idén ugyanis nem ifj. Dárdai Pál szervezte az eseményt, hanem Vas László és Ábrahám Attila.

Utóbbi név sokaknak ismerős lehet, hiszen egykor hazai és nemzetközi labdarúgó mérkőzéseken is játékvezetőként tevékenykedett. Lapunknak elmondta, hogy a gála sikeresnek értékelhető és komoly alap lehet a későbbiekre. A pécsi közönség pedig számíthat további, hasonlóan nívós tornákra, amelyre sok csapat már most jelezte részvételi szándékát.

A délelőtt az egykori pécsi klasszisokból álló Pécsi Veteránok, az OTP Bank focicsapata, valamint a boros szakma élvonalát képviselő nevekkel (Bock, Gere) felálló Magyar Borászválogatott körmérkőzéseivel indult.

Majd a főként pécsi kötődésű játékosokból és barátaikból álló csapatok 12 órától este 6-ig rúgták a bőrt. Pályára lépett sok egykori kedvenc is:  id. Dárdai Páltól – többek között Márton Gáboron, Bódog Tamáson át- Tököli Attiláig, de láthattuk focizni a 49-szeres horvát válogatott Marko Babicsot is.

A játékosok és a szurkolók láthatóan jól szórakoztak. Ezt a negyvenegyszeres válogatott, egykori PMFC játékos Fehér Csaba is így érezte. Elmondása szerint a pécsi teremtornát minden évben fontos eseményként jelöli meg naptárában, hiszen ilyenkor három, számára lényeges dolog együtt van jelen: foci, barátok, jótékonyság.

Az eseményen pedig nagyszámú, igencsak értékes ajándékot sorsoltak ki tombolán, köztük Gera Zoltán dedikált mezét, Szalai Ádám szignózott cipőjét. A sorsjegyek bevételét és a résztvevő csapatok által felajánlott összeget pedig Dr. Molnár Dénes vette át a Gyermekklinika nevében.

Eredmények:
Pécsi Veteránok- OTP Bank 6-5 (3-4)
Borászok- OTP Bank 3-2 (2-0)
Borászok- Pécsi Veteránok 8-3 (2-1)
Videoton- Pécsi Osztrákok 2-2 (1-1) 5-4 büntetőkkel
Pécsi Gienger- Krpan-Babic Akadémia 4-2 (2-2)
Videoton-  Budapest Tom Trans 6-4 (3-2)
Pécsi Osztrákok- Pécsi Gienger 3-6 (0-3)
Krpan-Babic Akadémia-  Budapest Tom Trans 7-2 (4-1)
Videoton- Pécsi Gienger 5-4 (2-1)
Pécsi Osztrákok-  Budapest Tom Trans 7-6 (1-4)
Videoton- Krpan-Babic Akadémia 2-6 (1-1)


KORÁBBAN ÍRTUK:


Az idén elmarad a szokásos Dárdai-teremtorna a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Az év azonban nem zárulhat játék nélkül, így három ismert futballbarát a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. társrendezésével bravúros gyorsasággal megszervezett egy talán a korábbinál is rangosabb nemzetközi, ráadásul jótékony célú focigálát. 

A december 29-én 10-18 óra közöttre tervezett öregfiúk-tornán a Videoton mellett egy horvát együttes, Budapest legjobbjai és a Pécs-válogatott is részt vesz, a betérprogramok sorában pedig a helyi utánpótlás legjobbjai is összemérhetik tudásukat.

Ha szervezőként nem is, játékosként most is itt búcsúztatja az esztendőt ifj. Dárdai Pál. Az 1. nemzetközi jótékonysági futballgálán ugyanis a Pécs színeiben, Bódog Tamás, Fehér Csaba és Márton Gábor pályára lép a Hertha kiválósága is. A horvát együttesben a legtöbb gólt az 1998-as labdarúgó-vb gólkirályától, Davor Sukertől várhatjuk, aki korábban két angol klubban, az Arsenalban és a West Ham Unitedben is focizott.

A sportcsarnokba kilátogatók az 1985-ben a Real Madrid elleni UEFA-kupa döntőt vívó egykori Videoton játékosaival is találkozhatnak. A budapesti válogatott mezét húzza magára a korábbi magyar válogatott Vincze Ottó mellett a ma is aktív Tököli Attila, de Lisztes Krisztiánnak is szurkolhatunk a lelátóról. Az Ausztriában futballozó korábbi pécsi labdarúgókból is összeáll egy csapat, többek között a korábbi pécsi kedvencek, Pest Krisztián, Dienes András és Sipos János is mezt húznak a december 29-én, 10.00-kor kezdődő gálán.

Az eseményt több betétprogram is színesíti, villámtornán mérik össze tudásukat a pécsi öregfiúk, a Dárdai Pált és Toma Árpádot is felsorakoztató gárda a borászválogatottal és az OTP-vel mérkőzik meg. A szeniorokat követően a gyerekeké lesz a főszerep, hiszen a PMFC U8-as és U9-as játékosai a Kozármislennyel játszanak, a pécsi U11-esek pedig a Komlóval csapnak össze.

A rendezvény alatti tombolán értékes nyereményeket, igazi futballrelikviákat (Gera Zoltán dedikált mezét, Kassai Viktor Eb-dresszét, a Mainz kiváló magyar csatárának dedikált cipőjét és egy labdát, a PMFC játékosai által aláírt mezt és sportutalványokat) sorsolnak ki, a befolyó összeget pedig a pécsi Gyermekklinikának ajánlották fel a szervezők. A jótékonysági focigálára a felnőttek 1000, a diákok és nyugdíjasok 500 forintért válthatnak jegyet.

A műsorfüzet a szövegre kattintva letölthető.

http://www.facebook.com/events/145969375552654/

 

 

Kapcsolódó galéria
2013. január 2. 1. Nemzetközi Jótékonysági Teremlabdarúgó-gála
MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Atlétika 2018. július 17.

Nyaralás alatt sem pihen

Úszás 2018. július 17.

Risztov Éva motiválta az úszókat

Atlétika 2018. július 11.

Európa legjobbjai között Kárpáti Enikő

Úszás 2018. július 4.

Sipos Tímea újra Európa-bajnok lett