Hírek

Folytatják a kézisek: a 6. hely is elérhető

Kézilabda

2013. február 1.

A világbajnokság miatt leghosszabb téli szünetre kárhoztatott kézilabda NB I. is folytatódik végre, a PVSE előbb (lapzártánk és az újság megjelenése között) Tatabányán, majd az idei hazai nyitányon, 8-án, pénteken 18 órakor a Gyöngyös ellen lép pályára.

Folytatják a kézisek: a 6. hely is elérhető

A bajnokság egyik legfiatalabb gárdájaként rengeteg egyetemistát fölvonultató PVSE játékosai ugyan épp a vizsgaidőszak miatt nyiéván nem aludták át csaknem a fél telet, mecshiányuk viszont már biztosan kezdett kialakulni a december közepi legutóbbi fellépés óta. Ahogy Koleszár György vezetőedző fogalmaz, változatos tréningekkel ugyan ezalatt is igyekeztek a játékkedvet életben tartani, ugyanakkor a diákok közül, épp az elsődleges tanulmányok miatt sokan végeztek az előírtnál kevesebb munkát.

A szünetben némi erősítéssel is próbálkozott az együttes, ám a próbajátékra érkező utánpótlásválogatott Gyuris Patrikkal végül a zöld asztalnál nem sikerült megegyezni, így nem maradt a csapatnál.

A folytatásban a szakvezető ezzel együtt is némi előrelépést remél a mostani 9. helyükhöz képest, hiszen miközben riválisaik javarészt az élcsapatokkal mérkőznek az alapszakasz még visszalévő öt fordulójában, ők e szérián már túlvannak és "könnyebb" ellenfelek elé néznek.

E sorba értve a soros Gyöngyöst, amelyet mindenképpen le szeretnének győzni, hasonlóképpen az ugyancsak hazai pályára érkező Ceglédet és Orosházát is. Ha pedig Tatabányán és Vácott sikerülne pontot rabolni (e sorok megjelenésére előbbi már ki is derül), a tabella közepének besűrűsödése miatt szerencsés esetben még a 6. hely is elcsíphető. A pontszámításban ugyanakkor nem kedvez a PVSE-nek a Kecskemét kizárása, hiszen az anyagi nehézségekkel küszködő alföldiek a pécsiektől nem, csak a nagy vetélytárs Váctól raboltak pontokat.

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Korcsolya 2018. november 13.

Az olimpiai bajnokok is a pécsi jégen kezdték

Lövészet 2018. november 13.

Nagy csatát hozott az amatőr lövészek versenye

Korcsolya 2018. november 12.

Kettőből kettő

Korcsolya 2018. november 8.

Pénteken nyit a Jégpálya

Korcsolya 2018. november 5.

Világcsúccsal aranyérmesek Burjánék