Hírek

Kézilabdabúcsú: veríték nélkül nem megy

Kézilabda

2013. május 30.

Kiesett a PVSE férfikézilabda-csapata az NB I-ből. Azt eddig is tudtuk, hogy a pécsieké volt a legszűkösebb költségvetés, ám a klubvezetők szerint az anyagiak mellett morális problémák is állnak a szomorú tény mögött.

Kézilabdabúcsú: veríték nélkül nem megy

Bár sem Koleszár György vezetőedző, sem Nagy Zsolt ügyvezető nem vitatja el saját felelősségét a kiesésből, és mindketten egy sor olyan szakmai és anyagi érvet, illetve részben az együttesen kívül álló okot  is fölvonultatnak, amely szinte egyenes utat jelentett a búcsúhoz, egy dologban mégis egyetértenek. Jelesül abban, hogy a szűkös költségvetés - a PVSE nagyjából negyvenmillióból gazdálkodott, miközben információnk szerint az ezt követő legkisebb büdzsé is száz fölött volt az NB I-ben -  valamint a bajnoki lebonyolítási rendszer számukra kedvezőtlen alakulása csak az egyik szelete ennek a végeredménynek. (Utóbbin értve, hogy miközben a "nagy"csapatok zömétől az alapszakaszban pontot raboltak, ez éppen az alsóházi gárdák ellen nem sikerült, márpedig a rájátszásba csak az ez utóbbiak elleni mérkőzések eredményei kerültek tovább. A riválisok közül ráadásul egyedül ők győzték le az idény közben búcsúzó Kecskemétet, itt újabb pontokat elbukva.)

Ugyancsak gondot okozott a szakvezetőnek, hogy a javarészt egyetemi tanulmányok, illetve munka mellett kézilabdázó játékosaival ezen elfoglaltságaik - illetve néhány sérülés - miatt a télen közel sem azt a munkát tudták elvégezni, ami megalapozhatta volna a tavaszi jó szereplést.

Az igazi problémát a szakvezetők egybehangzó állítása szerint ugyanakkor az jelentette, hogy ifjú titánjaik közül többen már idény közben már előre elkötelezték magukat más klubokhoz, és ettől kezdve már csak félig jártak lélekben a pécsi pályán, messze nem tettek meg mindent a meccseken a győzelemért, ez pedig számtalanszor a csapategység felbomlásához vezetett.

Ahogy Nagy Zsolt képletesen fogalmaz, háttal játszva a pályának nem lehet nyerni.. Mint mondja, mindenkinek lehet rossz napja, és egy meccset sokféleképpen el lehet veszíteni úgy, hogy mégis emelt fővel távozhasson a csapat a parkettről. Ám azt nem fogadja el, ha valaki küzdelem, verejtékezés nélkül jön le a pályáról - kellő akarat nélkül ugyanis biztosan nem sikerülhet a győzelem.

Az ügyvezető azért sajnálja mindezt különösen, mert tavaly is volt olyan játékosuk, aki már menet közben tudta, hogy nem itt folytatja, mégis az utolsó pillanatig harcolt csapatáért.

- Sajnos mostani fiataljaink hozzáállásban, szemléletben nem értek föl Frey Tamás vagy Hudák Henrik profizmusához...  

Nagy Zsolt ugyanakkor máris eltökélten tekint előre. Mint mondja, a céljuk egyértelműen az NB I B Nyugati csoportjának megnyerése, vagyis az azonnali visszajutás az élvonalba. A maradni szándékozó, illetve kiszemelt játékosokkal a napokban kezdik meg a tárgyalásokat, ám az biztos, hogy a jövő év csapatában a mostaninál is hangsúlyosabban számítanak majd saját utánpótlásukra. Bár tudják, hogy visszakerülni nehezebb lesz, mint bentmaradni lett volna az élvonalban, szurkolóiktól elsősorban azt kéri, "ne temessék" őket, minden erejükkel a pécsi kézilabda újbóli felvirágoztatásán dolgoznak majd.


Kézilabdázz a PVSE-vel Balatonfenyvesen! 

Egyhetes nyári kézilabdatábort szervez a PVSE június 20-26. között Balatonfenyves-Alsón. Erre a sportág iránt érdeklődő, akár már igazolt fiúk-lányok jelentkezését várják. A programot szakképzett, tapasztalt edzők, nevelők vezetik, a 13 500 forintos díj a teljes ellátást, utazást is magában foglalja.

Bővebb infó, jelentkezés: Moór Eszter, tel.: 20/288-9285; e-mail: pecsikezilabda@gmail.com.

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Korcsolya 2018. november 13.

Az olimpiai bajnokok is a pécsi jégen kezdték

Lövészet 2018. november 13.

Nagy csatát hozott az amatőr lövészek versenye

Korcsolya 2018. november 12.

Kettőből kettő

Korcsolya 2018. november 8.

Pénteken nyit a Jégpálya

Korcsolya 2018. november 5.

Világcsúccsal aranyérmesek Burjánék