Hírek

A TESZ nélkül rajtol a kispályás foci

Labdarúgás

2014. március 31.

Március 31-én, hétfőn három osztályban megkezdődik az idén a Decathlon-kupáért kiírt Pécs városi kispályás labdarúgó-bajnokság a Várkői-stadionban. Az összlétszám ugyan csökkent, ám érdekesség, hogy a Szenior +50 korosztályban bővült a csapatok száma.

A TESZ nélkül rajtol a kispályás foci

Alig pár hét telt el a téli terembajnokság fináléja óta, máris újra szabad téren pattoghat a labda a városi kipályás-bajnokságban. A PSN Zrt. által szervezett sorozatban a az idén összesen 64 gárda adta le a nevezését. Ábrahám Attila főszervező a tavalyinál szűkebb lista okaként elsősorban a játékosok, illetve cégeik anyagi helyzetét említi, hiszen a közeli két műfüves pálya összesen 3-4 gárdát csábított csak el a salakról, tíz csapat viszont egy az egyben megszűnt.

Utóbbiak sorában nem kis meglepetésre a pécsi kispályás foci történetének legeredményesebb gárdája, az utoljára tavaly előtt Szuperliga-bajnok TESZ, amelynek mindkét együttese, hasonlóan a Biokomhoz, végleg búcsút intett a kispályának.

Szerencsére teljesen új nevezők is akadtak, így a III. osztályban a Diana Étterem és az érdekes nevű "Szerinted?" kezdi meg szereplését. Hasonlóképpen örömteli, hogy az idősebb játékosok körében népszerűsödik a foci, a Szenior +50-ben a tavalyi hét után most 9 csapat adta le nevezését.

A Várkői-stadionban a salak egyelőre a régi (a remények szerint jövőre talán épülhet új műfüves pálya), ugyanakkor némileg rendbe szedték az öltözőket, illetve a pálya mellett fölhúztak egy kis "elsősegélynyújtó" faházat is. A majdani győztesek ezúttal is értékes sportfelszerelésekkel (mezgarnitúra, labdák stb) gazdagodnak, egyedül a névadó változott, az idén a Decathlon-kupa a bajnokság tétje.

Nem változik viszont az osztályokba sorolás rendje, a jelentkezőket tavalyi helyezéseik alapján most is a Szuperligába, az I. és II. osztályba, illetve a szeniorok két csoportjába, valamint a Szenior +50-be sorolták a szervezők. A felső három osztály hétfőn 17.30-tól, a Szenior +50 kedden 18.00-tól, a III. osztály és a Szenior A, B-csoport pedig szerdán 17.30-tól lép minden héten salakra. 

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Kerékpár 2018. szeptember 19.

Versenyt rendeznek a kertvárosi kerékpáros parkban

Vízilabda 2018. szeptember 17.

Felsőházban folytathatják a pólósok

Úszás 2018. szeptember 10.

Ez aztán a csapatmunka: élen a pécsi úszók