Hírek

Kulcsár új színt hozhat a pécsi fociba

Labdarúgás

2014. október 30.

Miután a PMFC-Matias NB I-es labdarúgócsapata a 12. forduló után mindössze a tabella 13. helyén szerénykedett, ráadásul hazai pályán egyszer sem tudta megszerezni a három pontot, várható volt, hogy Matyi Dezső megköszöni Véber György munkáját.

Kulcsár új színt hozhat a pécsi fociba

Helyét átmenetileg a másodedző, a pécsi futballbarátok egyik korábbi kedvence, Kulcsár Árpád vette át, aki az új szerepkörben győzelemmel mutatkozott be a Stadion utca közönségének. 

Győri János ügyvezető szerint a rossz szereplésért nem szabad egyedül a vezetőedzőt okolni, a játékosok és Véber közösen felelősek azért, hogy tizenkét forduló alatt a megszerezhető pontok kevesebb mint harmadát sikerült begyűjtenie a gárdának.

- Őszintén sajnálom, hogy így alakult a helyzet. A szezon előtt abban bíztunk, hogy a PMFC-Matias ismét üde színfoltja lesz az első osztálynak. Véber György korábbi együtteseinek játékstílusából arra következtettünk, hogy az ő irányításával azon az úton tudunk majd haladni, amelyen tavaly elindultunk. Látványos, szórakoztató és eredményes focira számítottunk, de valamiért nem ezt láttuk viszont. A csapat olyan helyzetbe sodródott, hogy mindenképp lépnünk kellett – beszélt Véber György szerződésének közös megegyezéssel történő felbontásának okairól az ügyvezető.

– A játékosokkal is beszéltünk, mindenképp szükség van olyan lépésekre, amelyekből ők is érzik, hogy a felelősség az ő vállukat is nyomja. Amíg nem találjuk meg a következő vezetőedzőt, addig a PMFC korábbi kiválósága, Véber György mellett másodedzőként dolgozó Kulcsár Árpád irányítja a csapatot. Még nem tárgyalunk senkivel, most lesz majd két hetünk, amikor fel tudjuk venni a kapcsolatot a jelöltekkel, akiknek komoly kritériumoknak kell megfelelniük. Kulcsár Árpáddal ugyan hosszabb távra tervezünk, de sajnos nincs meg a vezetőedzői poszt betöltéséhez szükséges pro-licenc végzettsége. Nincs szükség arra, hogy elkapkodjuk a döntést – fogalmazott Győri János, akinek utolsó mondatát mi sem bizonyítja jobban, mint a Magyar Kupában megszerzett győzelem, amellyel a PMFC bekerült a legjobb nyolc együttes közé.

A megbízott edző nem riad vissza az új szerepkörtől, mint mondja, futballistaként is megvolt benne a kellő önbizalom, így edzőként sem ijed meg az előtte álló feladatoktól.

- Nem volt kérdés, hogy igent mondok a felkérésre. Itt nőttem fel, számomra ez a klub jelent mindent, bennem még él a klubhűség. A csapat körüli problémákat meg kell oldani, én mindig is céltudatos embernek tartottam magam, így azt gondolom, kiküszöböljük a nehézségeket. A játékosokat leginkább pszichológiai és pedagógiai oldalról kell megközelíteni, arra szánom a mostani napokat, hogy mentálisan helyre tudjam billenteni a fiúkat.

A Magyar Kupában kiharcolt nyolc közé jutás mindenképp pozitív visszajelzést jelenthet a trénernek, hiszen az ország egyik legjobb együttesét, a Debrecent győzte le a Pécs szerdán a Stadion utcában.

- Több szempontból is nagyon értékes ez a győzelem, hiszen a játékosok egy kicsit visszanyerték az önbecsülésüket, a szurkolók előtt pedig felcsillant a remény, amely nagyon fontos a pécsi labdarúgás számára. Ennek a továbbjutásnak erőt kell adnia a fiúknak azért, hogy a bajnokságban is úgy szerepeljenek, ahogy azt elvárjuk – mondta Kulcsár. Aki ugyan Véber György eltiltása miatt már két korábbi meccsen is irányította a pécsieket, az első „igazi” bemutatkozása mégis Dunaújvárosban lesz szombaton.

 

A PMFC fiatalabb generációjának tagjaira a válogatottnál is felfigyeltek. Jelena Richárd nemrég még az U17-es válogatottal harcolta ki az Eb-selejtezős továbbjutást, ezt követően Kulcsár Árpád is meghívta az NB I-es csapat edzéseire.

- Jó felépítésű fiatalról van szó, meg vagyok elégedve a hozzáállásával, biztos vagyok benne, hogy nem utolsó alkalommal vett részt a felnőttek edzésén. Ugyanez a lehetőség mindenki számára adott, aki megdolgozik érte. Aki meggyőz a teljesítményével, az meg fogja kapni tőlem a bizonyítási lehetőséget – vázolta terveit Kulcsár Árpád.

Az U18-as válogatottba két, az U15-be pedig három labdarúgó kapott meghívót. Az 1997-es korosztályú válogatott keretébe Pávkovics Bence és Ipacs Péter is bekerült. Novemberben az U15-ös válogatott edzőtáborozik Telkiben, Belvon Attila együttesébe hárman kerültek a pécsi klubból, Varasdi Dániel, Kiszely Dominik és Nagy Barnabás képviseli a PMFC-Matiast.  

A kép forrása: www.pmfc.hu 

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Korcsolya 2018. november 16.

Így alakul a Jégpálya nyitva tartása

Korcsolya 2018. november 13.

Az olimpiai bajnokok is a pécsi jégen kezdték

Lövészet 2018. november 13.

Nagy csatát hozott az amatőr lövészek versenye

Korcsolya 2018. november 12.

Kettőből kettő

Korcsolya 2018. november 8.

Pénteken nyit a Jégpálya