Hírek

Idén is úszók éjszakája

Úszás

2015. október 26.

Állj ki te is a pikkelysömörösökért! 2015-ben is csobbanjunk együtt az elfogadásért és az egészséges életmódért!

Idén is úszók éjszakája
A Magyar Dermatológiai Társulat kezdeményezésére idén már negyedszer úsznak együtt olimpikonok és lelkes önkéntesek az október 29-i Psoriasis Világnapon. A Magyarországon és egyúttal az egész világon egyedülálló rendezvény célja a pikkelysömör ismertségének növelése és a pikkelysömörrel élő betegek társadalmi elfogadottságának javítása. A nagyszabású eseményhez korábban is számos olimpikon, élsportoló adta arcát és nevét. 2014-ben a látogatók összesen több mint 100 ezer métert úsztak le a résztvevő olimpikonokkal, élsportolókkal karöltve. A korábbi évekkel ellentétben tavaly már nem volt városok közti versengés, a hangsúly az összefogáson volt. Így lesz ez idén, országszerte négy város uszodájában.
Ússz vagy szurkolj velünk te is 2015. október 29-én Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden, és segíts megdönteni a rekordot!
Az Úszók Éjszakája rendezvényeire a belépés ingyenes.

A pécsi program olimpikon résztvevőiFinancsek Gábor, Konkoly Zsófia, Sors Tamás, Sztojkovics Éva, Kenderesi Tamás

Regisztáció: 17.00-18.00

A rendezvény tervezett vége: 20.00

Az uszoda pályafoglaltsága: http://www.psnzrt.hu/files/uszoda_10.26-tol.pdf

A Hullámfürdőt üzemeltető PSN Zrt. is a rendezvény mellé állt, így a regisztrált sportolók a programot követően az uszoda zárásáig használhatják a medencét. 

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Úszás 2018. december 3.

Két pécsi is rajtkőre állt Újvidéken

Vízilabda 2018. december 3.

Pécsi pólós lett a torna legjobbja

Vízilabda 2018. december 1.

A munka meghozta gyümölcsét

Aerobik 2018. november 28.

December 12-én újra aerobik gála