Hírek

Idei utolsó versenyükön is remekeltek a futók

Atlétika

2015. november 30.

A tél beköszöntével közép- és hosszútávfutóink megkezdték a felkészülést a februári fedett pályás idényre, előtte azonban egy félmaratoni és egy mezei megmérettetésen is részt vettek.

Idei utolsó versenyükön is remekeltek a futók

November 22-én a Barcs és Virovitica közötti félmaratoni távon Halász Ádám fölényesen győzött, négy perccel előzte meg a második helyezettet.

- Sajnos Ádámnak nem volt ellenfele a versenyen, ha lett volna hozzá hasonló képességű sportoló, sokkal jobb időt érhetett volna el, de félmaratoni eredményei így is bíztatóak a jövőre nézve – mondta Fogarasi Sándor, a PSN Zrt. Sportiskola atlétika szakosztályának vezetője.

November 29-én Szekszárdon rendezték a mezei futóverseny harmadik fordulóját, amelyen korosztályonként az ország élvonala rajthoz állt.

- A PSN Zrt. Sportiskola versenyzői közül ismét kiemelkedett Halász Ádám, aki neves sportolókat megelőzve lett tizedik a kilenc kilométeres távon. Harmadik helyen ért célba a 13 évesek között Andricz Martin, de a hosszú betegségből felépülő ifjúsági korosztályú Baranyai Artúr nyolcadik helye is elégedettségre ad okot. Most egy hosszabb felkészülés következik, az első komolyabbnak mondható megmérettetésekre februárban kerül sor – fogalmazott a vezetőedző. 

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Atlétika 2018. június 20.

Simon Dezső is rajthoz állna a vb-n

Úszás 2018. június 11.

Kenderesi Tamás volt a leggyorsabb Canet-ban

Kézilabda 2018. június 11.

Veretlenül lettek bajnokok a kis kézisek

Atlétika 2018. június 8.

Pécsi győzelem a Budapest Openen