Hírek

Pécsiek csatája a kupában

Labdarúgás

2016. március 29.

Nagy mérkőzésre készül a hatodosztályban szereplő Diana Vendéglő SE. A 2012-ben alakult együttes a PMFC-vel méri össze tudását a Baranya Megyei Kupa második körében.

Pécsiek csatája a kupában

Ha csak a fele valósul meg a terveknek, már remek élményben lesz részük a kilátogatnak. 

A Diana SE négy éve egy baráti társaságból alakult egyesületté. Korábban a pécsi kispályás labdarúgó bajnokságban játszottak együtt. Ott született meg az ötlet, hogy indulniuk kellene a nagypályás versenysorozatban is. Az első akadályt jól is vették, hiszen mindjárt megnyerték a megye IV-et. Azóta stabilizálták helyüket a hatodosztályban, azaz a megye III-ban, szinte változatlan kerettel.

Sokan talán csak legyintenek rájuk, mondván, a megye I-et magabiztosan vezető PMFC könnyedén húzza majd be a győzelmet. A Diana SE-nek azonban jól megy a baranyai kupában, tavaly a legjobb 12-ig jutottak, ahol a PEAC ejtette ki őket. Ennek köszönhetően ők is csak a második körben kapcsolódtak be a küzdelmekbe.

- Természetesen tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, ráadásul rengeteg sérülés is sújt minket, ugyanakkor mi minden meccset meg szeretnénk nyerni – kezdte Lieber Adrián, aki már harmadik éve irányítja a Diana SE-t játékos-edzőként. – Nekünk nem újdonság, hogy erősebb és többre taksált együttesek ellen játszunk a kupában, de a PMFC-hez hasonló nagy klubbal még nem csaptunk össze. Sajnos nagyon ritkán tudunk együtt edzeni. Pedig ha sűrűbben lennének tréningjeink, szerintem egy kiélezett találkozót játszanánk a piros-feketék ellen.

Lieber Adrián korábban a PMFC utánpótlásában nevelkedett egészen a junior korosztályig. Később játszott a klub futsalcsapatában is. Lapunknak elmondta, ők bizony nem az alsó ligákban megszokott favágó focit játsszák.

- Igyekszünk szép támadásokat vezetni, kis passzokkal kihozni a labdát. Persze tudjuk, hogy ez most nem lesz olyan egyszerű, hiszen a PMFC kemény tempót fog diktálni. Ráadásul vélhetően az izgalom is nagyobb lesz, hiszen az átlagosnál több nézőre számítunk. De pont az ilyen meccsekért focizunk – tudtuk meg a minden más esetben PMFC-szurkoló játékos-edzőtől, aki kiemelte, nagyon szorít a klubnak, hogy minél előbb visszajusson az NB I-be.

A Diana SE-nél nem csak a taktikai tábla fölött kezdődött meg az agyalás, a meccsből is igyekeznek minél nagyobb élményt varázsolni gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Várhatóan tombolahúzás és félidei büntetőrúgó-verseny is színesíti majd a programot.

- Próbáljuk megadni a módját a patinás PMFC elleni meccsnek. Csapatunkban véd a piros-feketék egykori játékosa, Gera Zoltán édesapja, Gera Sándor, aki meghívta fiát a találkozóra. A válogatott középpályása pedig meg is ígérte, ha nem lesz klubjánál kötelező programja, ellátogat a találkozóra – árulta el az egyesület elnöke, Kolonits István.

A mérkőzést március 30-án, szerdán 17 órakor rendezik a Verseny utcai Várkői Ferenc Diák- és Szabadidősport-központban. A belépő várhatóan 4-500 forintba kerül majd – de különleges mérkőzésnek ígérkezik ez a kupameccs.

Magyar Márk

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Korcsolya 2018. november 16.

Így alakul a Jégpálya nyitva tartása

Korcsolya 2018. november 13.

Az olimpiai bajnokok is a pécsi jégen kezdték

Lövészet 2018. november 13.

Nagy csatát hozott az amatőr lövészek versenye

Korcsolya 2018. november 12.

Kettőből kettő

Korcsolya 2018. november 8.

Pénteken nyit a Jégpálya