Hirdetés - Tent for rent

Csonka Zsófi letesztelte Riót

Csonka Zsófi letesztelte Riót

Lövészet | 2016. április 26.

Ugyan a Magyar Sportlövők Szövetsége válogatóverseny nélkül döntött úgy, hogy Csonka Zsófia a kettő helyett csak egy versenyszámban indulhat a riói olimpián, a PSN Zrt. Sportiskola kiválósága mégis nagy lelkesedéssel készül az idei ötkarikás játékokra.

Minden olimpia évében a sportlövőknél a négy világkupa-verseny közül az egyiket az ötkarikás játékok helyszínén szokták rendezni, ez idén sem volt másképp. Csonka Zsófia, a PSN Zrt. Sportiskola kiválósága immár negyedik olimpiájára készül, amelyet némileg beárnyékol a Magyar Sportlövők Szövetségének döntése. 

- A szövetség úgy határozott, hogy válogatók nélkül dönti el, ki melyik versenyszámban indulhat Rióban.Mivel ebbe a döntésbe versenyzőként beleszólásom nincs, így nem tehetek mást, minthogy a legjobb teljesítményt hozom ki magamból, és elsősorban magamnak bizonyítok. Ugyanazokat az elveket vallom, mint korábban, bízom az égiek vezetésében, lelkiismeretesen dolgozom, és minden helyzetben keresem a pozitívat. Hiszek abban, hogy minden a jó érdekében történik – foglalta össze Csonka Zsófia a riói indulási jogokat eldöntő szövetségi határozatról a véleményét. 

- Mint minden világkupán, természetesen Rióban is sokkal nagyobb volt a mezőny, mint az olimpián lesz. Mivel csak sportpisztolyban indulok az ötkarikás játékokon, így elkezdtem átcsoportosítani az erőmet és a fókuszomat erre a versenyszámra, a légfegyverrel csak markolatokat tesztelgetek, sportpisztollyal azonban a végső technikai tökéletesítések fázisában vagyok. A világkupán végül a tizenegyedik lettem, csupán két körrel maradtam el a nyolcas döntőtől. Nem érzem magam elégedettnek az eredménnyel, de ez jó hír, hiszen számszakilag cseppet sem gyenge az 580-as elért eredményem, ezért bánkódni sincs okom. Sok apró nüanszon múlt a jobb eredmény, nem pedig nagyobb hibákon, ez pedig pozitív a jövőre nézve – beszélt a riói tesztverseny eredményéről a sportoló. 

Természetesen a versenyzést nem szabad összekeverni a nyaralással, a PSN Zrt. Sportiskola olimpikonjának nem is maradt sok ideje a városnézésre, de egy helyet nem hagyhatott ki bakancslistájából.

- Sűrű volt a program a szabadedzéseknek köszönhetően, emellett napi 3-4 óra buszozást jelentett a lőtér és a szálloda közötti ingázás is, így többnyire arra maradt csak energiám, hogy este elvégezzem a napi fizikai edzésemet és egy zöld kókusz levével átgondoljam a napomat. Azonban a Rio egyik leghíresebb jelképének számító Krisztus szobrot volt alkalmam meglátogatni, utoljára tíz éve jártam ott, de most is lélegzetelállító élmény volt – árulta el Csonka Zsófia, aki hozzátette, hogy hatalmas különbségeket tapasztalt a riói társadalmi osztályok között. Míg a lakosság egy része mély szegénységben él, addig a tehetősebbek saját személyzettel rendelkeznek és fényűző palotákban élnek.

- Bizonyára már senki számára nem ismeretlen a Dél-Amerikában elterjedt Zika vírus, amely izgalomban tartott szinte minden versenyzőt. Mindenki igyekezett megfelelően védekezni, fújtuk magunkra a megfelelő készítményeket, ha pedig a meleg időjárás mellett kibírható volt, akkor hosszú ruhában voltunk. Eddig három teszthelyszínt láttam már az olimpiák évében, tapasztalataim szerint ezek közül Rió néz ki legkevésbé úgy, mint ahol három és fél hónap múlva olimpiát fognak rendezni. Semmilyen nyoma nem volt annak, hogy készülnek a játékokra, még csak jelzés értékű logót, reklámot sem láttunk sehol az út során. Például a mi versenyünk alatt leszakadt a kerékpáros megmérettetésen számára épített hídból egy ötven méteres szakasz, ha a rendezési szempontokat vesszük figyelembe, akkor ez biztosan nem segíti elő az amúgy is nehézségekkel küzdő ország megítélését. A lőtérre is sok-sok munka vár még, hogy kész legyen az olimpiára, szurkolok a szervezőknek, hogy sikerüljön befejezni mindent és biztonságos, szép olimpiát tudjanak rendezni – beszélt a riói körülményekről a sportoló. 

 

A néhány kellemetlen élmény mellett akadtak örömteli pillanatai is Csonka Zsófiának Rióban, a döntő helyszínét az első sorból tudta végignézni, mégpedig szakkommentátorként.

- Az elmúlt néhány évben magas szakmai színvonalra emelte a világszövetség a versenyközvetítések minőségét. A technika fejlődésének köszönhetően a sportlövész versenyek döntőit élőben lehet végigszurkolni az interneten keresztül. Egyik nap a helyszínre érkezve kaptam egy üzenetet a szövetségi kapitánytól, amelyben az állt, hogy keresnek a kommentátorok a napi döntő társvezetésével kapcsolatban. Örömmel mondtam igent, hiszen így még a döntős pályát is tudtam tesztelni. Régebben is bevett szokás volt, hogy szakkommentátornak hívtak versenyzőket azért, hogy színesítsék, a nézők számára élvezhetőbbé tegyék a küzdelmet, ami kívülről sokszor csak monoton gyakorlatsornak tűnik. A közvetítés másnapján nagyon sok elismerést kaptam edzőktől, vezetőktől, ráadásul az érintett versenyzőktől is, amelynek külön örültem, hiszen az egyik érmes is elismerősen beszélt a munkámról. Nem állnak messze tőlem a médiával kapcsolatos feladatok, ezt a részét különösen élvezem, ha úgy alakul, szívesen tekintenék rá munkaként a jövőben – beszélt terveiről és ambícióiról a negyedik olimpiájára készülő Csonka Zsófia.

Megosztom:     |  
Hirdetés - Tent for rent