PSN Zrt.-s fölény a pécsi Vivicittán

PSN Zrt.-s fölény a pécsi Vivicittán

Atlétika | 2016. május 9.

A 2,7km-es távot a rekord indulószámú mezőnyből a legrövidebb idő alatt a PSN Zrt. atlétája Fazekas Milán teljesítette.

A második helyen a csapattársa, a tavalyi győztes Halász Ádám futott be, míg a dobogó harmadik fokára a kettős igazolású (PSN Zrt. - PVSK)  Baumholczer Máté állhatott.

- Bár az elmúlt évben több sérüléssel is bajlódtam, egyre jobb formába vagyok és sikerült egy jó időt futni a versenyen, amiért nagyon hálás vagyok a felkészülésben támogatóknak.
A verseny első méterein picit meglógtam, és próbáltam kihasználni a Hunyadi utcán a lejtőt rögtön az elején, megadtam a tempóját a versenynek. Majd a többiek elmentek mellettem és a táv első harmadában a negyedik helyen futottam.  Majd a Majorossy utcán kezdtem felzárkózni, és a domb tetején már beértem az első helyen futót. Onnantól pedig végig megfutva az versenytempómat diktáltam az iramot. A táv nagy részében Halász Ádámmal fej-fej mellett haladtunk, majd a Ferencesek utcája előtt nem sokkal, a domb aljában sikerült elfutnom Ádámtól és onnantól növeltem az előnyömet. Majd a célba érve Péter Atilla rám akasztotta „a győztes: a mosolygós királyfi” becenevet - mondta a Telekom Vivicittá városvédő futást követően a győztes, Fazekas Milán.

Érdekesség továbbá, hogy a férfi mezőny első három helyezettjei a 2 015-ös Felnőtt Mezei Országos Bajnokság II. helyezett csapatának tagjai voltak. 

Megosztom:     |  
Hirdetés - sportiskola