Hírek

„Szervusz, bajnok!”

Úszás

2016. augusztus 10.

A végén robbantott a PSN Zrt. Sportiskola úszója, Kenderesi Tamás, nagyszerű idővel ért harmadikként célba Rióban.

„Szervusz, bajnok!”

Cseh László elsőként fordult az első ötven méter után, az erős kezdés azonban később visszaütött, a végére elfáradt. Michael Phelps átvette a vezetést, és meg is őrizte azt. Kenderesi Tamás gyenge rajt után ismét az utolsó hosszon robbantott, és 25 méterrel a vége előtt már látszott, hogy érmet szerez. A 20. olimpiai aranyát megszerző Phelpset nem lehetett megverni, és mivel a benyúlás a japán Szakai Maszatónak sikerült jobban, Kenderesi harmadik lett, az első olimpiáján. Cseh hetedikként csapott célba.

- Fantasztikus volt. Nagyon örülök, hogy sikerült érmet szereznem. Az utolsó 5 méter eléggé csípett. Gondolkodtam, hogy mit kéne csinálni, a szívem vitt be. Eléggé elfáradtam, rám férne néhány sajtburesz. A többiek nagyon rá voltak feszülve a dologra, én próbáltam élvezni a versenyt és azt hozni, amit tudok. Ez sikerült. Az izgulásos téma már görcsössé vált a többiekben, én ezt szerencsére ki tudtam zárni. Volt bennem izgalom, de nem lettem görcsös. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikerhez -árulta el Kendresi Tamás rögtön a finálé után.

- Körülbelül olyan volt ez az egész, mint amikor a kisfiú elindul a nagyvárosba szerencsét próbálni. Mindenképp döntőt szerettünk volna úszni, ez sikerült. Futamról futamra jobbat úszott, a döntőben pedig élete legjobbját tudta menni. Londonban tanult a hibájából, tudta, hogy azt itt nem szabad még egyszer megcsinálnia. A médiát tudja úgy kezelni, hogy ne szálljon el és a földön maradjon. Úgy köszöntem el tőle, hogy „szervusz, bajnok”. Tomi egy konok ember, amit eltervez, azt meg is akarja csinálni. Most felléptünk a jelenlegi csúcsra, de van még egy fok, amit meg kell lépni - mondta Tari Imre, Tamás edzője. 

 

RIO 2016
ÚSZÁS, FÉRFI 200 M PILLANGÓ, A VÉGEREDMÉNY
1. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:53.36
2. Szakai Maszato (Japán) 1:53.40
3. Kenderesi Tamás 1:53.62
4. Chad Le Clos (Dél-Afrika) 1:54.06
5. Szeto Daija (Japán) 1:54.82
6. Viktor Bromer (Dánia) 1:55.64
7. Cseh László 1:56.24
8. Louis Croenen (Belgium) 1:57.04

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Labdarúgás 2018. május 24.

Elmarad a szeniorok fordulója

Triatlon 2018. május 22.

Nagyot ment a pécsi triatlonos