Kenderesi magasra teszi a mércét

Kenderesi magasra teszi a mércét

Úszás | 2016. augusztus 22.

Még ki sem fújta magát az első „felnőtt” olimpiája után az ifjúságiak mezőnyében két éve már ötkarikás aranyérmet nyert Kenderesi Tamás, de a 200 méteres pillangóúszás újdonsült harmadik helyezettje az edzőjével együtt máris új kihívásokra fók

„Megállapodtunk abban, hogy valamivel több, mint egy hónap pihenéssel és erőgyűjtéssel fog eltelni, és ez idő alatt csak azoknak a meghívásoknak teszünk eleget, amelyekre nem lehet nemet mondani. Ezek közül az első és a legfontosabb nyilván az érmeseket köszöntő ünnepség lesz.” -nyilatkozta Tari Imre, Kenderesi edzője a Bp2017 munkatársának.

Tamás a döntő felé vezető úton kétszer is Michael Phelps előtt ért a célba, a harmadik, és egyben a legfontosabb összecsapás győztese viszont a papírformát igazoló amerikai lett 1:53.36 perccel. Kenderesi bronzot érő ideje, az 1:53.62 alig volt rosszabb annál...

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. színeiben versenyző pillangó-spaecialista ott akar lenni az év végi Windsor- i rövidpályás világbajnokságon, többek között azzal a céllal, hogy egyszer már egy „kismedencés” világversenyen is maradandó teljesítményt nyújtson.

„Tamás egyelőre nem a rövidpályás erőpróbák kiválósága, de ha a fordulótechnikáján és az elrugaszkodáson jelentősen javítani tud, akkor annak is meglesz a látszata. Ezek a versenyek külön kategóriát képviselnek az úszás világában, nem mindig van úgy, hogy aki 50-es medencében kiváló, az itt is könnyedén érvényesül. Ez egyelőre csak egy későbbi cél lehet, most a gyorsaságon, és amint mondtam, a fordulók minőségén kell javítani.”- hangsúlyozta Tari Imre.

A pécsi szakember arra számít, hogy egy év leforgása alatt nem következik be látványos átrendeződés a 100 és a 200 méteres pillangóúszásban, következésképpen jövőre, a budapesti FINA Világbajnokságon feltehetően ugyan azok harcolnak majd a dobogós helyezésekért, mint Rióban. Természetesen Michael Phelps nélkül, akiről úgy gondolja Tari Imre, hogy a Rióban kimondott végleges visszavonulási szándékán most már nem fog változtatni.

„Tamás még csak 19 éves, így bátran lehet kimondani, hogy Tokióban, és aztán a 2024-es nyári olimpián is az éremcsata résztvevője lehet. Ezek még csak álmok, a reális cél viszont az, hogy 2017-ben  hazai pályán újra a dobogóra állhasson. Ahogy őt ismerem, a mércét most is magasabbra állítja majd maga előtt, és amit ő elhatároz, annak még mindig megvolt az eredménye” – mondta Tari Imre

 

Bp2017 Média

Megosztom:     |  
Hirdetés - Tent for rent