Hírek

Már nyolcan a FINA vezetésében

Vízilabda

2017. augusztus 2.

A minden idők legjobb úszó világbajnokságát rendező magyarok a sportdiplomáciában is hengereltek.

Már nyolcan a FINA vezetésében

Gyárfás Tamás, a FINA végrehajtó bizottságának tagja az MTI-vel még szombaton közölte, hogy a FINA Bureau döntése alapján kik kerültek be a szövetség különböző bizottságaiba. A magyarok közül dr. Kemény Dénes az edző bizottsági alelnöke, dr. Molnár Tamás a vízilabda, dr. Salamon Ferenc a masters, dr. Merkely Béla az orvosi, Petrov Iván az edzői, Csurka Gergely pedig a média bizottság tagja lett.

A FINA Bureau tagjai vasárnap 16 óráig tehetettek módosító inditványokat.

Gyárfás Tamás, aki amellett, hogy a FINA legszükebb vezetésésének tagja és változatlanul a FINA Aquatics World Magazine főszerkesztője maradt, a FINA műúszó szakágának Bureau liaisonja lett, azaz a legmagasabb szinten hozzá tartozik a sportág képviselete. A sportdiplomata örömmel számolt be arról, hogy Natalja Taraszova, a magyar műúszó válogatott orosz edzője szintén helyet kapott az immár általa felügyelt sportág képviselőjeként az edzőbizottságban.

A FINA-n belül hatalmas harc folyik a különböző poziciókért. A nemzetközi szövetség történetében még soha nem fordult elő, hogy közvetlenül nyolcan szolgálhatják a magyar érdekeket.

(FINA)

Forrás: olimpia.hu 

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Úszás 2018. december 3.

Két pécsi is rajtkőre állt Újvidéken

Vízilabda 2018. december 3.

Pécsi pólós lett a torna legjobbja

Vízilabda 2018. december 1.

A munka meghozta gyümölcsét

Aerobik 2018. november 28.

December 12-én újra aerobik gála