Hírek

Vári Attila is betalált az első csoportmeccsen

Vízilabda

2017. augusztus 8.

Egy héttel a 17. FINA Világbajnokság elit vízilabdatornája után elkezdődött minden idők legnagyobb létszámú masters vb-je a Hajós Alfréd Uszodában.

Vári Attila is betalált az első csoportmeccsen
„Soha nem felejtünk Gulyás Zoltán” – húztak ki egy molinót maguk elé a Galatasaray játékosai a Millennium elleni mérkőzés előtti bemutatás során. A törökök ezzel emlékeztek a két éve elhunyt szakemberre, aki meghonosította náluk a vízilabdát. Megható gesztus volt, le a kalappal! 

A folytatásban aztán az örömé volt a főszerep, hiszen az aranycsapat emlékezetes estét varázsolt a 4800 néző számára. A drukkerek hatalmas szeretettel fogadták a csapatot, láthatóan imádták az egykori hősöket, akik remek játékkal hálálták meg a fogadtatást. 

A gólgyártást Molnár Tamás kezdte meg, hogy aztán Kiss Gergő, Székely Bulcsú, Kásás Tamás, Biros Péter és Vári Attila is betaláljon az első negyedben, amely után 6–0-ra vezetett a Millennium. Igaz, már a meccs előtt sem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri meg a meccset, a legendák viszont valóban odatették magukat, s ha régi önmagukhoz képest kicsit lassabban, azonban hasonló odaadással játszottak. 

A második negyedben Varga Tamás, a szövetségi kapitány Märcz Tamás és Varga Zsolt is meglőtte az első gólját, a harmadikban Benedek Tibor, illetve Fodor Rajmund is betalált, és aztán a negyedik játékrészben végül Steinmetz Barna is meglőtte a maga gólját –ballal –, így minden mezőnyjátékos betalált (22–5), a Szécsi Zoltán, Gergely István kapuspáros pedig hátul remekelt.

„Jártam napközben is az uszodában, a csapatok a családokkal, a barátokkal együtt aktívan töltik a szabadságukat, sokan voltak, ez a masters torna lényege. Annak is nagyon örülök, hogy a mi meccsünkre ilyen sokan kijöttek, köszönöm nekik a fiúk nevében is” – mondta Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok a mérkőzést követően. „A fantasztikusan megrendezett elit világbajnokság után folytatódik a munka, fontos, hogy a masters torna után is megmaradjon a jó hírünk, ezen dolgozunk, a világbajnokság többi helyszínén is” – tette hozzá a masters vb koordinátoraként is dolgozó Vári Attila.

Forrás: waterpolo.hu;masters.fina-budapest2017.com




Vári Attilát a családja is elkísérte:

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Atlétika 2018. július 17.

Nyaralás alatt sem pihen

Úszás 2018. július 17.

Risztov Éva motiválta az úszókat

Atlétika 2018. július 11.

Európa legjobbjai között Kárpáti Enikő

Úszás 2018. július 4.

Sipos Tímea újra Európa-bajnok lett