Hirdetés - Autopark

A döntőért játszik a Millennium

A döntőért játszik a Millennium

2017. augusztus 12.

Magyar ellenfele lesz Vári Attiláéknak az elődöntőben

Bár a Millennium mindkét csoportellenfele bejutott a legjobb nyolc közé, végül ez jelentette számukra a végállomást (legalábbis a felősházban), a Milánó a román Brenntag, a Galatasaray a nagyon erős Szentpétervár ellen maradt alul. Ott van viszont a négy között a másik magyar együttes, az Oázis, amely nagyon biztosan győzte le az amerikai Triangle-t. A csapat legeredményesebb játékosa Regős Áron volt a maga 5 góljával.

Este aztán következett az újabb gálamérkőzés, ahol a Millennium eleinte megszenvedett a szívósan játszó amerikai Darkside ellen, de aztán szép fokozatosan elhúzott ellenfelétől, és több mint 4000 néző előtt 15 gólos sikert aratott.

"Teljesen jól működik ez a sorcsere a csapatunknál, ma is ideális volt mindenkinek" - utalt a háromgólos Benedek Tibor arra, hogy rendszeresen hatot cserél Kemény Dénes meccs közben. "Nagyon örülünk, hogy megint ilyen sokan kilátogattak, és szurkoltak nekünk, holnap egy kicsit furcsa lesz a Hajrá, magyarokat kiabálni, mert mindkét csapat magyar lesz, de szerintem ennek csak örülhetünk."

 

„Ez már egy negyeddöntő volt, akárki akármit mond. Ott vagyunk a véghajrában, itt már nincs könnyű meccs, lehet, hogy a közönség a hétfői és a keddi eredmény után azt gondolta, pénteken is hasonló lesz, és az eredmény nyilván azt is mutatja. De az, aki nem volt itt, nem tudja, hogy azért ez a végeredmény nem volt annyira egyértelmű, és a meccs képe nem volt ilyen sima. Az, hogy egy gólt kaptunk, az nagy dicsérete a védekezésünket. Erősek voltak, jól úsztak, amerikaiak, játszották a nem buta amerikai játékot, nehéz volt megtörni a diót, de végül sikerült. Legalább olyan nehéz lesz a szombati meccs, mint a mai. Eggyel kell nyerni, és élvezni kell annyira a játékot, amennyire az aktuális eredmény azt megengedi” – összegzett a negyeddöntőt követően Fodor Rajmund.

„Őszintén szólva én nagyon elfáradtam. Cserébe nagyon örülök az eredménynek, és annak, hogy ilyen sokan megint kijöttek nekünk szurkolni, nagyon köszönöm az egész csapat nevében” – ezt már röviden Kásás Tamás fűzte hozzá a történtekhez.

A negyeddöntőkben:

Brenntag (román)-Pln. Milano 13-5
St. Petersburg (orosz)-Galatasaray 13-8
Triangle WP (amerikai)-Oázis SC (magyar) 8-16
Millennium (magyar)-Darkside (amerikai) 16-1 (2-0, 5-1, 3-0, 6-0)
Gólszerzők: Benedek 3, Varga Zs. 2, Kásás 2, Molnár T. 2, Székely, Märcz, Vári, Kiss G., Fodor, Biros, Varga T., illetve Amr

Az elődöntőben:

Brenntag-St. Petersburg – 15:30
Millennium-Oázis SC - 19:00

Forrás: masters.fina-budapest2017.com

Megosztom:     |  
Hirdetés - Decathlon