Hírek

Nincs albérlet, itthon lesz otthon a PMFC

Labdarúgás

2017. augusztus 15.

Az MLSZ Versenybizottsága elfogadta a PSN Zrt. kérvényét, így a PMFC ebben a szezonban is itthon játszhatja le NB III-as meccseit, nem kell albérletbe költöznie a fedett lelátó hiánya miatt.

Nincs albérlet, itthon lesz otthon a PMFC

Már a Kozármisleny elleni, szombaton 17:30-kor kezdődő derbit is a Stadion utcában rendezhetik meg. 

Sok szurkoló vágya teljesült azzal, hogy az MLSZ néhány hasonló cipőben járó csapattal egyetemben a PMFC, pontosabban a csapatot működtető PSN Zrt. kérvényét is elfogadta, így mégis hazai pályán játszhatja mérkőzéseit a csapat – a kétszáz fős fedett lelátó hiányában is. Az erről szóló értesítés kedden érkezett meg a szövetségtől. 

Amint ismert, az első körben nem kapta meg az MLSZ-től a hitelesítést a Stadion utcai pálya, hiszen az új előírás szerint már ebben az osztályban is legalább a kétszáz fős, fedett lelátó is szükséges ehhez. A PSN Zrt. emiatt tárgyalásokat kezdett a Kozármislennyel, hogy ott rendezhesse meg „hazai” mérkőzéseit. Ez azonban nyilvánvalóan csak szükségmegoldás volt, mindenki azt szerette volna, ha a hazai meccseken valóban „itthon”, azaz Újmecsekalján buzdíthatná kedvenceit a pécsi publikum.

Épp ezért fordult a PSN Zrt. külön kérelemmel az MLSZ-hez, amely szerencsére nyitott volt erre, s az elnökség javaslatára a Versenybizottság végül (többedmagával) a PMFC-pálya esetében is felmentést adott, így a következő idény végéig a lelátó hiányában is itt rendezhetik meg a hazai mérkőzéseket.

Mindez azt is jelenti, hogy már a hétvégi, Kozármisleny elleni derbire a Stadion utcában kerül majd sor. A jegy- és bérletárak egyébként Újmecsekalján az idén is változatlanok, azaz a szurkolók alkalmanként 500 forintért válthatnak belépőt, míg 14 év alatt és 65 év fölött ingyenes a belépés. Az egész idényre szóló bérlet pedig 5000 forintba kerül.

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Atlétika 2018. július 17.

Nyaralás alatt sem pihen

Úszás 2018. július 17.

Risztov Éva motiválta az úszókat

Atlétika 2018. július 11.

Európa legjobbjai között Kárpáti Enikő

Úszás 2018. július 4.

Sipos Tímea újra Európa-bajnok lett