Hírek

Éles Péter veszi át a kosárcsapat irányítását

Kosárlabda

2018. április 16.

A Cegléd elleni vereséget követően lemondott a PEAC-Pécs vezetőedzői posztjáról a spanyol Gabriel Carrasco, amelyet a klub vezetősége el is fogadott.

Éles Péter veszi át a kosárcsapat irányítását

A spanyol mester lemondása után Éles Pétert kérte fel a klub arra, hogy a szezon végéig vezesse a PEAC-Pécs edzéseit és bajnoki mérkőzéseit. A női kosárlabdában több mint 20 éves múlttal rendelkező szakember természetesen jól ismeri a csapatot, Romániában szerzett edzői múltja alapján is képes arra, hogy néhány dolgot megváltoztatva új impulzusokat adjon a gárdának – áll a csapat honlapján található rövid közleményben. Éles Péter szinte gondolkodás nélkül elfogadta a vezetőség ajánlatát.

– Sajnos csak a 7–8.helyért játszhatunk majd a bajnokságban, rengeteg problémával tarkított szezonon vagyunk túl. Amellett, hogy Juhász Dorka súlyos sérülést szenvedett, Kiss Virág és Raksányi Krisztina is távozott, ráadásul a korábbi másodedzőnknek családi problémák miatt el kellett hagynia a csapatunkat. Természetesen amikor a vezetőség megkért, hogy vegyem át a csapatot, nem kellett sokat gondolkodnom, hiszen példamutatóan állt a vezetőség a csapat mellett az egész idényben, ezért azt gondolom, az a minimum, hogy az utolsó párharcra teljesítem a kérést és átveszem a megüresedett edzői posztot – mondta Éles Péter.

A PINKK-Pécsi 424–Miskolc holnapi párharcának vesztese lesz a pécsi lányok ellenfele a szezon utolsó összecsapásain.

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Kerékpár 2018. szeptember 19.

Versenyt rendeznek a kertvárosi kerékpáros parkban

Vízilabda 2018. szeptember 17.

Felsőházban folytathatják a pólósok

Úszás 2018. szeptember 10.

Ez aztán a csapatmunka: élen a pécsi úszók