Hírek

Összefogtak a pécsi női kosárlabdázás sikeréért

Kosárlabda

2018. június 20.

Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá Pécs, valamint a két helyi kosárlabdaklubot, a PEAC-Pécset és a PINKK Pécsi 424-et működtető gazdasági társaság vezetősége.

Összefogtak a pécsi női kosárlabdázás sikeréért

A megállapodás célja egyrészt az, hogy újra erős, ütőképes, gazdaságilag versenyképes csapata legyen a pécsi női kosárlabdázásnak, másrészt pedig az, hogy a kiváló infrastruktúrával rendelkező pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról a jövőben kikerülő fiatalok is kibontakoztathassák tehetségüket az élvonalban. A klubok ezzel azt szeretnék elérni, hogy a PEAC-Pécs a lehető legjobb eredményt tudja elérni, a PINKK-Pécsi 424 pedig olyan stabil, első osztályban szereplő együttes maradjon, amely fejlődési lehetőséget tud nyújtani a tehetségeknek. Az együttműködés hatására már játékosmozgás is történt a klubok között, augusztustól a PEAC-Pécsnél folytatja pályafutását Gémes-Sarok Nikolett és Ruják Nóra is, mindketten három évre szerződnek új együttesükhöz, kölcsönszerződéssel pedig Szücs Réka és Szücs Lilla a következő idényben a PINKK-Pécsi 424 színeiben fogják pattogtatni a labdát. A megállapodásban továbbá az is szerepel, hogy a két gárda a felkészülés során közös edzőmeccsek, tornák alkalmával is segíti egymást, ráadásul a szurkolók számára azt is lehetővé teszik, hogy egy közös bérlet kiadásával egymás mérkőzéseit ingyen tekintsék meg.

A PEAC-Pécs szakmai stábjában is változás lesz a 2018/2019-es idényben, az együttes irányítását a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya, Meszlényi Róbert veszi át, aki az elmúlt öt esztendőben a Soproni Sportiskola utánpótlásában dolgozott. A tréner munkáját Ábrahám Márta segíti majd. A játékoskeretet tekintve Sarah Imovbioh, Tenyér Zsófia és Wentzel Nóra marad a PEAC-Pécsnél és érkezik két magyar válogatott: Győrből Simon Zsófia hátvéd, míg a BEAC-tól Barnai Judit center. A PEAC-Pécsnél folytatja a belga válogatott irányító, Julie Vanloo, a korábban Sopronban is megforduló szlovák válogatott Katarína Tetemondová, továbbá felkerül a felnőttekhez két junior, Kovács Kitti és a szerb Jelena Radonjics.

Fotó: Löffler Péter

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Korcsolya 2018. november 16.

Így alakul a Jégpálya nyitva tartása

Korcsolya 2018. november 13.

Az olimpiai bajnokok is a pécsi jégen kezdték

Lövészet 2018. november 13.

Nagy csatát hozott az amatőr lövészek versenye

Korcsolya 2018. november 12.

Kettőből kettő

Korcsolya 2018. november 8.

Pénteken nyit a Jégpálya