Feladatunknak tekintjük a torna sportág hagyományainak megőrzését, ápolását városunkban.  Célunk a torna mint olimpiai sportág népszerűsítése.

Célkitűzésünk és feladatunk, hogy minél több helyszínen, minél több tanítványt lelkesítsünk és oktassunk minél szélesebb körben (óvodástól felnőtt korig) ebben a gyönyörű sportágban.

Tevékenységünkkel részt kívánunk venni egy egészséges, a sportot szerető és abban aktívan résztvevő ifjúság nevelésében.

Az általunk nyújtott előképzettség teljesen más sportágakban is hasznosítható, így a későbbi életkorban jó alapot jelent más sportágak versenyszerű űzése esetén. Így előképző bázisa vagyunk városunk sportjának.

Feladatunk, hogy utánpótlást biztosítsunk a versenytornászainknak, életben tartsuk a fiútornát, foglakozzunk a tornasportot választó ifjúsággal.

A Pécsi Tudományegyetemmel négy esztendeje van együttműködési megállapodásunk a testnevelő, az edzői és a sportszervezői gyakorlatvezetésre. Ez nagyon jól működik, innen sikerült két fiatal edzőt bevonni a munkánkba. 

21 iskolából vannak tanítványaink. Ez örömteli, mert így kapcsolatban vagyunk a testnevelő tanárokkal, megismerik munkákat, támogatnak bennünket. 

Az új munkacsarnok átadásával elindulhat a minőségi torna a városunkban.

Több és minőségi szer, balesetmentes gyakorlási lehetőség, korlátlan edzésidő. Ezek által az edzésterhelés szempontjából az edzés terjedelme, intenzitása nőni fog, biztosítva a fejlődést.

Minden érdeklődőt a tornasport iránt, fogadunk, biztosítjuk az edzéslehetőséget.

Felépítettük a korosztályoknak, tudásnak megfelelő rendszerünket. 1 éves kortól felnőtt korig biztosítunk lehetőséget sportolásra. Aktívan veszünk részt a testnevelés érettségi tornasportban való felkészítésében, köztük sok eredményes sportolónak. A csoportjainkból a kiválasztott, tehetséges lányokat továbbadjuk a versenytornára. Nagyon jó az utánpótlás „keresés”, folyamatosan tudunk tehetségeket felfedezni és elindítani ebben a gyönyörű sportban!

A kezdőket a diáksport szintű tornában versenyeztetjük. Így biztosítjuk az elérhető célokat, a sikerélményt. A diáksport-szintű csoportjaink nagy létszámokkal működnek, megyei szintig sok kiemelkedő eredményt hoztak. 

Az utánpótlás, diáksport szintű tornászaink 5 helyszínen, Széchenyi, Bánki Donát, Református Iskolákban és a Kulturális Központban (korábbi nevén Szivárvány Gyermekházban) és a tornacsarnokban edzenek. 

Erdeiné Békési Valéria (pecstorna@gmail.com, 20/345-3062)

            Szivárvány Gyermekház        1-2 évesek      hétfő, csütörtök 9-11 óra

            Széchenyi Iskola                    3-5 évesek      hétfő 16-18,csütörtök 17-18 óra

            Református Iskola                  6-14 éves lányok        szerda 16-17, péntek 15-17 óra

            Tornacsarnok                         6-18 éves lányok        Czirják Évával közösen

 

Márkovics Gábor (froststyle21@gmail.com, 30/345-8711)

           Tornacsarnok                         5-25 éves fiúk             Erdeiné Békési Valériával közösen   

Czirják Éva (eva.czirjak@freemail.hu, 30/656-2202)

            Bánki Donát Iskola                4-10 éves lányok        hétfő, csütörtök 16-18 óra

            Széchenyi Iskola                    6-14 éves lányok        szerda, péntek 14-30-18.30 óra

 

Versenytorna:

Mészárosné Suha Mónika (smoni40@citromail.hu, 20/8000-317)

Somogyi Attila, Vecseyné KiefferAndrea, Márkovics Gábor, Láng Dániel edzőkkel

            Az edzések helyszíne: PSN Zrt. Tornacsarnok Pécs, Verseny utca 25.

 

5 éves kortól járnak hozzánk gyerekek. A legidősebb versenyzőnk 20 éves.

Jelenleg 3 korcsoportban tudunk indulni, de az új tornateremben reményünk szerint az őszi versenyszezonban még 3 korcsoporttal bővül a versenyen indulók száma.

Folyamatosan csatlakozhatnak a tanfolyamos kislányok 5 éves kortól. 

Versenytornászok:

 3 csoport, kezdő kategóriától a felnőtt II. osztályig.

Célunk, hogy bővítsük az utánpótlás korcsoportunkat (5-7év), akiket próbálunk beilleszteni majd a versenyzők közé. 

Gyerekek kiválasztása, akik alkalmasak a versenytornára és 2-3 éven belül tovább tudnak lépni a Gyermek Zsebi baba programtól a serdülő, majd ifjúsági első osztályú versenyekre.

Jelenleg 30 tornásszal foglalkozunk, akik igazolt versenyzők. 

 

Tornacsarnok edzésidőpontok:

 

TORNACSARNOK ÓRAREND

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

SZOMBAT

15.00-16.30

Fiú 10-14 éves

Márkovics Gábor

 

15.00-16.00

Lány 10-14 éves

16.00-18.30

Lány 6-10 éves

Czirják Éva

15.00-16.30

Fiú 10-14 éves

Márkovics Gábor

Hegyi Zsombor

14.30-16.00

Lány 10-14 éves

Erdeiné Békési Valéria

15.00-16.30

Fiú 10-14 éves

5-7 fő

Márkovics Gábor

 

 

8.30-10-30 Fiú

 

 

16.00-18-30

Versenytornászok

Mészárosné Suha Mónika

Somogyi Attila

Vecseyné Kieffer Andrea

16.00-19.30

Versenytornászok

Mészárosné Suha Mónika

Somogyi Attila

 

16.00-18-30

Versenytornászok

Mészárosné Suha Mónika

Somogyi Attila

Vecseyné Kieffer Andrea

16.00-18-30

Versenytornászok

Mészárosné Suha Mónika

Somogyi Attila

 

16.00-18-30

Versenytornászok

Mészárosné Suha Mónika

Somogyi Attila

Vecseyné Kieffer Andrea

 

 

 

9.30-11.30 Lány

16.00-18-00

Óvodás

Vecseyné Kieffer Andrea

Márkovics Gábor

16.00-19-30

Fiú

Márkovics Gábor

Hegyi Zsombor

 

16.00-18-00

Óvodás

Vecseyné Kieffer Andrea

Márkovics Gábor

16.00-19-30

Fiú

Márkovics Gábor

Hegyi Zsombor

17.00-19-30

Fiú

Márkovics Gábor

 

18.00-20.00

Ifi, felnőtt versenytornászok

Mészárosné Suha Mónika

Czirják Éva

Vecseyné Kieffer Andrea

 

19.30-21.00

Lány-fiú

Erdeiné Békési Valéria

Márkovics Gábor

18.00-20.00

Ifi, felnőtt versenytornászok

Mészárosné Suha Mónika

Czirják Éva

Vecseyné Kieffer Andrea

 

19.30-21.00

Lány-fiú

Erdeiné Békési Valéria

Márkovics Gábor

18.00-20.00

Ifi, felnőtt versenytornászok

Mészárosné Suha Mónika

Czirják Éva

Vecseyné Kieffer Andrea

 

 

 

KÜLSŐ HELYSZÍNEK

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK

SZOMBAT

 

 

 

Szivárvány Gyerekház

8.30-11.30

bébitorna

Erdeiné Békési Valéria

 

 

Bánki Iskola

16.00-18.00

Czirják Éva

SPORTISKOLA

16.00-18.30

Erdeiné Békési Valéria

SPORTISKOLA

14.30-18.00

Czirják Éva

Bánki Iskola

16.00-18.00

Czirják Éva

SPORTISKOLA

14.30-18.00

Czirják Éva

 

 

 

Református Iskola

15.45-17.00

Erdeiné Békési Valéria

SPORTISKOLA

16.00-18.30

Erdeiné Békési Valéria