Hirdetés - Bolko Print

Pálvölgyi István

SPORTKALENDÁRIUM

A kosárlabdázás férfi ágának legnagyobb egyéniségei közé tartozik a pécsi születési Pálvölgyi István, aki 1950. május 2-án érkezett a földi létbe. Azután a baranyai megyeszékhelyen kezdett kosárlabdázni, majd megjárta a Budapesti Honvédot, korának legjobb együttesét. Azután még visszatért a szülővárosába is játszani, mielőtt végleg felhagyott volt a kedvenc sportágával.

Ma már csak mosolyogni lehet azon, ha arra gondolunk, Pálvölgyi István egykoron úszóként kezdte a pályafutását. Nyilván, nyúlánk testalkata miatt akár a medencék világában is megállhatta volna a helyét, de inkább csak rövid ideig. Mivel elcsábították a palánkok mellé, alá. Utólag pedig beláthatjuk, így volt mindez jó.

Azt viszont talán már soha nem fogjuk megtudni, a „Pici” megszólítás mikor, miképpen szegődött melléje a remek sportolónak. Nyilván a termete miatt ragadhatott rá, mást elképzelni sem nagyon lehet, vele kapcsolatban. Most meg már mindegy is, hiszen majdnem mindenki így ismeri a sportcsarnokok környékén.

A kiváló center megfordult a Pécsi Postás, aztán a Pécsi VSK együttesében is. Onnan vezetett az útja a sokszoros bajnok, valamint kupagyőztes együtteshez a fővárosba, ahol 1969-től 1971-ig keserítette a nála alacsonyabb játékosok életét.

Közben azért a válogatóknak is feltűnt a jól megtermett legény. Aki összesen 179 esetben húzhatta fel a nemzeti csapat dresszét, az évek során. Ami pedig fiatalon nem jöhetett neki össze, azt megadta a sors számára, őszülő halántékkal. Hiszen a szeniorok között, 2002-ben, nem éppen fiatalon, társaival megnyerte a World Masters Game versenyét Ausztráliában. Vagyis, afféle öregfiúk világbajnokát tisztelhetjük benne.

De természetesen akadnak még olyan kiváló sportemberek Pécsett, akik május elején jöttek a világra. Közéjük tartozik idősebb Czéh László (1923. május 1.), egykori válogatott kosárlabdázó, aki csak egyszer lehetett válogatott. De pedagógusként, edzőként gyermekek sokaságát oktatta a játék fortélyaira. Ám érdemes megemlíteni Buzánszky Jenőt (1925. május 6.), a labdarúgó „Aranycsapat” kiváló védőjét is, olimpiai bajnokot, vb-ezüstérmest, ráadásul az 1940-es évek végén, a PVSK-ban is megfordult futballistaként. A PMSC egykori kapusa, Fiedler Mátyás (1949. május 6.) talán már kevésbé ismert, de az 1970-es évtized végén, illetve a következő évtized elején be-beállt a piros-feketék kapujába, az NB I-ben is.

Megosztom:     |  
Hirdetés - Decathlon