Hírek

44. Mecsek Historic Rallye: élő ralitörténelem

Rali

2011. július 5.

Az idén kétszer is a sportág hazai fővárosába látogat a nemzetközi ralimezőny: előbb július 14-16. között a Historic Eb-sorozat, majd szeptember 9-11. között az IRC, illetve a rali I-es magyar bajnokság sztárjai mérik össze tudásukat.

A tavaly őszi sikeres bemutatkozás után jövő hét végén, július 14-16. között immár másodszor érkezik Pécsre a rali historic Eb - és mellette a rali2-es országos bajnokság - mezőnye. Utóbbi sorozatba ékelve még az úgynevezett M-csoportot, ahol a másutt a rali1-ben vitézkedő pilóták mérhetik össze erejüket, nem titkoltan az őszi IRC-fumra történő felkészülés jegyében.

A rendezők idei újításai sorában említhetjük az erre az alkalomra kitalált vadonatúj, 26 kilométeres, Bakonya – Hetvehely – Kővágótöttös közötti körgyorsaságit. A pályák többsége persze a Mecsek-ralik klasszikusa, köztük az már említett mellett az Alsómocsolád – Mecsekpölöske és a Mecsekszentkút – Árpád-tető szakaszokkal.

Vagy azt, hogy Pécs is szeretné vendégül látni a Historic-sorozaton belül a klasszikus korosztálynál kissé fiatalabb, a ’80-as évek elején gyártott versenyautók számára nemrég gründolt J1-betétfutam hat darab Lancia 037-es csodagépét. A ’60-as, ’70-es évek csodamasináiból is igazi kavalkád ígérkezik, hiszen az Eb-sorozat élmenői már jelezték érkezésüket. Érdekesség, hogy a tavalyi abszolút ezüstérmes Kövesdán András egy „vadonatúj” (értsd: frissiben újjáépített) Porschéval igyekszik majd visszavágni az őt legyőző olasz Rossinak; de az Európa-szerte közönségkedvenc cseh Janota Opel Kadettje is maga az élő autótörténelem.

Fontos változás, hogy a futam a szokásosnál egy nappal „előrébb csúszik”: a Prológon így nem péntek, hanem csütörtök este füstölik majd a gumikat az immár a nyugati elkerülő útig „meghosszabbított” Plaza-parkolóban, péntek – szombat lesz a két igazi versenynap. A helyszín azonban a megszokott: a parc fermének, a szervizparkoknak, illetve a versenyközpontnak most is az Expo Center ad otthont.

Már életre kelt a futamok internetes honlapja, így a www.mecsekrallye.hu oldalon folyamatosan frissülő (a versenykiírástól a nevezési listán át az útvonaltérképekig, de a még szabad baranyai szálláshelyekig bezárólag) rengeteg információkhoz juthatnak az érdeklődők.


MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Vízilabda 2020. augusztus 5.

Sziporkáznak a pólós fiúk

Labdarúgás 2020. augusztus 3.

Tiszta győzelemmel kezdett a PMFC

Úszás 2020. július 31.

Új jegytípusok a Hullámfürdőben

Triatlon 2020. július 30.

Történelmi siker triatlon csapatversenyben