Hírek

Átalakulóban a diákolimpiák

2012. szeptember 12.

Újabb tevékenységgel bővült a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. feladatköre, hiszen ettől a tanévtől a városi diáksportversenyek lebonyolítása mellett immár a megyei diákolimpiák szervezéséért is a PSN Zrt. felel.

Átalakulóban a diákolimpiák

A gyerekek számára jó hír, hogy a legtöbb versenyt, döntőt ezentúl a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezik majd, így a legfiatalabbak ugyanazon a parkettán mutathatják meg tehetségüket, amelyen az NB I-ben, illetve a nemzetközi tornákon a „nagyok” pattogtatják, rúgják a labdát hétről hétre.

- Azzal, hogy egy kézbe került a városi és a megyei versenyek szervezése, jóval átláthatóbbá és egyszerűbbé vált a rendszer. A korábban is a PSN Zrt. által rendezett városi megmérettetések nem változnak a 2012/2013-as tanévben, azonban a Magyar Diáksport Szövetség néhány pontot kicserélt a versenyszabályzatban. A következő idénytől például nem rendeznek nagypályás labdarúgó bajnokságot a IV. és V. korcsoportos diákok számára – mondta Vedelek Mihály, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. diáksportért felelős vezetője.

A tavalyi tanévhez hasonlóan idén szeptembertől is rengeteg diákot mozgósít a PSN Zrt., hiszen a társaság által szervezett diákolimpiákon induló gyermekek száma megközelíti a tízezret, emellett az sem ritka eset, hogy egy tanuló több sportágban is megméretteti magát az esztendő során.

A városi versenysorozat szeptember 18-án indul az atlétikai tehetségkutatóval, amelyet a Várkői-stadionban rendeznek. Az első megyei vetélkedőt szeptember 22-én, Görcsönyben rendezik, ahol duatlon sportágban mérhetik össze tudásukat a nebulók.

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Vízilabda 2020. augusztus 5.

Sziporkáznak a pólós fiúk

Labdarúgás 2020. augusztus 3.

Tiszta győzelemmel kezdett a PMFC

Úszás 2020. július 31.

Új jegytípusok a Hullámfürdőben

Triatlon 2020. július 30.

Történelmi siker triatlon csapatversenyben