Hírek

Georallye: rejtélyes utakon

Rali

2013. május 21.

Feladványszerű térképek, játékos feladatok és éjszakai futamok – ezek mind-mind a Georallye alkotóelemei. Ez az autóssport nem a sárról, a szanaszét tört járgányokról és a száguldozásról szól. A szórakozáson és a csapatmunkán van a hangsúly.

Georallye: rejtélyes utakon

A Geoláda fogalma talán már nem ismeretlen a pécsiek körében. A GPS koordináták megadásával történő kincskeresést több ezren űzik hazánkban. A Georallye szó jelentése azonban talán csak kevesek számára ismert.

Annak ellenére így van ez, hogy a városban 1987 óta rendeznek futamokat. A Pécsi Georallye Autósport Egyesület május 11-én szervezte a 70. versenyt.

Kaponyi Krisztinát 15 évvel ezelőtt „fertőzte” meg ez a sport. Középiskolás korában édesapjával és testvérével együtt alkottak egy csapatot. A lány utasként kezdte, de ma már navigátorként ül édesapja mellett.

-Nagyon izgalmasak a versenyek, és jó látni, hogy a feladatoknak köszönhetően a felnőttekből is előbújik a gyerek. Mindenki izgatott, és próbálja megfejteni a rejtvényeket. Nagyon jó csapatépítő sport, hiszen egyedül a sofőr nem tudná megnyerni a futamot. Szüksége van egy navigátorra és legalább egy utasra, aki segít a feladatok megoldásában.

Krisztintán kívül azonban még számtalan embert megmozgat ez a sport. Manapság 80 és 150 fő között mozog a résztvevők száma. Természetesen a legtöbben Pécsről és vonzáskörzetéből érkeznek, de jöttek már 1000 km-t autózva Fehéroroszországból, Romániából és Lengyelországból is – mondja Sebestyén György szervező.

Költségek

A versenyzők maguk fedezik a költségeiket: szállás, ellátás, üzemanyag. A versenyre a kiírásnak megfelelően nevezési hozzájárulást vagy adományt kér az egyesület. Egy verseny kb. 50-150 km távú, így összességében az egy csapatra jutó költség kb. 10-12.000 Ft.

 

Ezeken a versenyeken nem az autók, hanem elsősorban a navigátorok teljesítménye a döntő. Lényege: a közlekedési szabályokat betartva, pontosan azon az útvonalon kell végighaladni, amit a rendezők előre elterveztek.

Mindez nagyon könnyűnek hangzik, de valójában nem az.  A csapat egy perccel az indulás előtt kapja meg az itinert, amiben ráadásul az útvonal logikai furfangokkal telítve, rejtvényszerűen van megadva.

A tavalyi verseny itinereit ide kattintva nézheted meg: http://www.georallye.hu/files/itiner_archivum/?rPath=./&rOpenDIR=2012

-Általában az etapok első fél órája komoly fejtöréssel telik, megpróbáljuk megfejteni a feladványt, hogy egyáltalán el tudjunk indulni valamelyik irányba – meséli Krisztina.

Minden autó a saját elképzelése szerint halad végig azon az úton, amit jónak gondol. Az útvonal mentén természetes vagy kihelyezett önkontrollokat, illetve egyéb feladathelyeket kell keresni. Például egy út menti kereszt évszámát kell leolvasni, templomot, a település címerét kell beazonosítani, vagy csak egy telefonszámot kell megkeresni. Ezek segítik a versenyzőket: ha megtalálják őket, a helyes úton járnak.

Igazi csapatsport

Sokan családostól érkeznek. Az utasok feladatait a hátul ülő gyerekek végzik, akik életkoruktól függetlenül teljes jogú csapatjátékosok: ha elalszanak az éjszakai etapon, és nem vezetik a menetlevelet, bizony, nem az élmezőnyben fog végezni a család.

A versenyeken barátságok születnek és házasság is köttetett már – mondja a szervező.

Közben menetlevelet is kell vezetni, ezen kell írni a helyes önkontroll sorrendet, illetve a feladatok megoldásait.

Az etapokat adott időre kell teljesíteni, a rossz megoldásokért pedig büntetőpontokat adnak a rendezők. A végeredmény ezek összesítése után alakul ki.

A versenynek ügyességi része is van: rajzolt pályákkal, bójákkal, kapukkal és stopperrel.

A 70. Georallye végeredménye a szövegre kattintva letölthető.

Patkó Gergely beszámolója a 70. Georallye-ról:

Az átvételek után 3 ügyességi szakasszal kezdődött a 70. Georallye a pécsi Tüskésréti úti vezetéstechnikai tanpályán. Csapatunk három tagja: Patkó Gergely, Markó Zoltán, Kirsching János (Balatonyi Árpi korábbi navigátora).  
A három ügyességi külön próba teljesítése után hamar összesítettük az eredményeket és miután láttuk, hogy az első helyet megszereztük, bizakodva álltunk neki a verseny nehezebbik részének.

A feladat számunkra nem volt annyira egyszerű, hiszen csapatunk ebben a felállásban először vágott neki Georallye-nak.
Kerestük a trafó számokat, szorgalmasan írtuk az előre megadott közlekedési táblákat a menetlevélbe, figyeltük közben a sörözők neveit amik útba esnek, János olvasta a feladatokat a hátsó ülésről és természetesen az első pillanatra soknak tűnő idő vészesen fogyott, nem úgy mint a jelek, amelyek alapján a cél felé haladtunk.

Sikerült beérnünk, tényleg minimális, pár perces késéssel.

Megkaptuk a második útvonalra vonatkozó itinert, amely 3 jelből állt összesen, de a táv 3km körül volt. Amíg gondolkodtunk, hogy ebből a három jelből, hogy fogjuk megoldani, teljesíteni ezt szakaszt, boldogan fogyasztottuk el a rendezőtől kedvesen kapott csokikat. Aztán valaki odalépett mellénk, hogy a csokipapírt ne dobjuk el mert még szükségünk lehet rá később.

A három megadott itinerjel a vonalkód három különböző vastagságú vonalaihoz volt rendelve, tehát a vastag vonal azt jelentette, hogy balra, a közepes vastagságú jelnél egyenesen, a vékonynál pedig jobbra kell továbbhaladni.
Mire ezzel végeztük megérkezett az égi áldás is.
Magunknak kellett itinerjeleket rajzolnunk kódok alapján. Ezt úgy éreztük, hogy gyorsan átláttuk, megoldottuk úgyhogy el is indultunk magabiztosan erre a szakaszra. Talán ez volt az, amit a legjobban magunkénak éreztünk.
Kb. fél óra pihenő után kezdtünk neki a következő délutáni etapnak. Vaktérkép, iránytű, lépték...
Ezekre volt szükség, hogy abszolválni tudjuk a következő szakaszt. Ez volt, ami a legkevésbé ment nekünk, leginkább a feladatokból tudtunk következtetni, hogy merre kell haladnunk, minthogy a jeleket és az irányokat tudtuk volna követni. Ennek az etapnak a vége a Pécsi Ménesbirtoknál volt, ahol este fél9-ig újabb másfél órás pihenő várt ránk, mielőtt az éjszakai őrület kezdetét veszi.
Jól jött nekünk ez a kis pihenő, mert a többi versenyzővel egy picit átbeszéltük azokat a részeket, amiket nem tudtunk megoldani, nem értettünk...stb., hátha az éjszakain is találkozunk hasonlóval.
Szerencsére mindenki nagyon segítőkész volt velünk, hiszen mindenki valahol, valahogy elkezdte ez a játékot.
Sötétben, esőben rajtoltunk az utolsó részre.
Kis segítséggel megfejtettük, hogy milyen metodika alapján kell eljutnunk a buszfordulóig.
Sötétben keresgéltünk egy templom környékén a hősi halottak nevét, kopjafák évszámait, sörözők neveit, közlekedési táblákat, trafószámokat...
Reggel 9-től este fél 12-ig tartott a verseny. Fáradtan érkeztünk meg a romonyai buszfordulóba, a célba.
Azt gondoltuk, hogy egyszerűbb lesz.
Fáradtan indultunk vissza Pécsre sötétben, esőben és amikor megláttam egy közlekedési táblát, amiket egész nap gyűjtögetni kellett, félve diktáltam be a többieknek, hogy megállni tilos, mackósajt...
Talán ezen a viccen már erőnk sem volt nevetni.
Ha időnk engedi, a következő versenyre is nevezünk!

 

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Vízilabda 2020. augusztus 5.

Sziporkáznak a pólós fiúk

Labdarúgás 2020. augusztus 3.

Tiszta győzelemmel kezdett a PMFC

Úszás 2020. július 31.

Új jegytípusok a Hullámfürdőben

Triatlon 2020. július 30.

Történelmi siker triatlon csapatversenyben