Hírek

Harmadik lett a PTE futsalcsapata

Futsal

2014. április 24.

Április 22-23-án, Pécsett rendezték a női és férfi futsal MEFOB négyes döntőjét.

Harmadik lett a PTE futsalcsapata

Nagy izgalmakat hozó, izgalmas versenyt láthattak a kilátogató szurkolók és érdeklődők a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A hölgyek mezőnyében már az elődöntőben nagy harc volt, hiszen a TF mindössze egyetlen góllal tudott felülkerekedni a szombathelyieken. A másik ágon a Debrecen egy viszonylag könnyebb találkozón győzte le az egri Eszterházy Károly Főiskolát. Másnap a bronzmérkőzésen a Nyugat-magyarországi Egyetem könnyedén bezsebelte a harmadik helyet, a döntő azonban hatalmas izgalmakat hozott. A fővárosiak 4-1-re vezettek, onnan kapaszkodott fel a Debreceni Egyetem, végül pedig a büntetők döntöttek. A kiélezett csata végén a Semmelweis Egyetem hallgatói céloztak jobban, így női futsalban ők lettek a 2014-es év egyetemi és főiskolai magyar bajnokai.

A férfiak mezőnyében a hazaiak szoros, érzelmekkel fűtött mérkőzésen maradtak alul a miskolciakkal szemben az elődöntőben, míg a BME az első, kiegyensúlyozottabb félidő után könnyedén lépett túl a Győrön. A Pécs a bronzmeccsen magabiztosan, 15-2-re győzött a kisalföldiek ellen, a döntő azonban óriási iramot és kiélezett csatát hozott. Mindkét csapat vezetett a találkozón, azonban a lefújást követően a Miskolci Egyetem örülhetett, 3-2-re győztek a bajnoki címről döntő összecsapáson.

A torna legjobb játékosai:

Radics Ágnes (Debreceni Egyetem) és Máté András (BME)

A legjobb kapus:

Király Julietta (TF) és Nótás Attila (Miskolci Egyetem)

Gólkirályok:

Marsai Nikolett (NYME, Szombathely) és Füredi Szabolcs (PTE)

Végeredmény

Férfi csapat:

  1. Miskolci Egyetem
  2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  3. Pécsi Tudományegyetem
  4. Nyugat-magyarországi Egyetem, Győr

 

Női csapat:

  1. Semmelweis Egyetem, Budapest
  2. Debreceni Egyetem
  3. Nyugat Magyarországi Egyetem, Szombathely
  4. Eszterházy Károly Főiskola, Eger
MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Triatlon 2020. augusztus 12.

eXtremeMan hétvége PSN sikerekkel

Kerékpár 2020. augusztus 12.

Bajnoki bronzot hoztak a pécsi hegyikerékpárosok

Labdarúgás 2020. augusztus 11.

Péntekig lehet még nevezni a kispályás bajnokságra

Atlétika 2020. augusztus 10.

A fővárosban jártak atlétáink