Hírek

Bicsák Bencét a kudarcok is motiválják

Triatlon

2015. október 1.

Mozgalmas nyáron vannak túl a PSN Zrt. Sportiskolához az év elején csatlakozott triatlonosok, többek között Azerbajdzsánban, Észtországban, Szlovákiában, Svájcban, Spanyolországban, Törökországban és Magyarországon is számos versenyen álltak rajthoz.

Bicsák Bencét a kudarcok is motiválják

A szakosztály egyik legnagyobb tehetségével, Bicsák Bencével beszélgettünk a sportág szépségeiről, az elért eredményeiről és a terveiről.

 

Bicsák Bence ugyan még csak 20 éves, így első versenyévét tölti az U23-as és felnőtt korosztályban, de a válogatott kiemelt tagjaként nagy figyelemmel kísérik a pályafutását és fejlődését.

- Nyolcéves koromban kezdtem el úszni, de nem volt nagy sikerélményem a sportágban, mindig én voltam a legkisebb a mezőnyben. Tizenkét éves voltam, amikor a szüleim elvittek az első futóversenyemre, ahol nagyon élveztem a légkört és még jól is szerepeltem, így pár héttel később a Zalaegerszegi Triatlon Klub elnöke felkért, hogy induljak el egy helyi aquatlon (úszás és futás – A szerk.) megmérettetésen, amelyet végül meg is nyertem, így szinte egyenes út vezetett a triatlonhoz – kezdte Bicsák Bence. Hozzátéve, hamar kiderült, hogy a futás a legerősebb száma, 2013-ban egyéniben is bemutatkozott a nemzetközi porondon, a junior Európa-bajnokságon 10. helyet szerzett, majd hatalmas küzdelem árán megnyerte a felnőtt országos bajnokságot is. 2014-ben a junior Eb-n már 5., a világbajnokságon pedig 12. lett, kétszer nyert junior Európa Kupa-versenyt, majd első magyar fiúként az európai ranglista élén végzett.

- Az előző klubom szétválása után nehéz helyzetbe kerültem, majd mivel felvettek a PTE-re, Pécsre költöztem. A PSN Zrt. Sportiskola triatlon szakosztályának megalakulásával szerencsére helyrejött minden, jó körülmények között készülhettem a nyárra, amikor rengeteg versenyem volt. Kijutottam a bakui Európa Játékokra, egy héttel később az országos bajnokságon megnyertem az U23-as viadalt, a felnőttek között pedig második lettem. Az évszak végén ráadásul két versenyen is remekül szerepeltem, Spanyolországban az U23-as Európa-bajnokságon tizedik helyet szereztem egy nagyon erős mezőnyben, majd egy törökországi Európa Kupán hetedik lettem, amelyet egy héttel korábban egy tiszaújvárosi kudarc előzött meg, ahol a Világkupán nem jutottam döntőbe. Ebből a negatív élményből nagyon sokat tanultam, és rengeteg erőt adott ahhoz, hogy Törökországban jól helyt álljak – fogalmazott a tehetséges triatlonos, akinek még bőven van ideje ahhoz, hogy az U23-as korosztályban kimagasló eredményeket érjen el.

Bicsák Bence nem titkoltan a 2020-as olimpiára készül, addig rengeteg munka vár rá, de nem kesereg, hiszen rajong a sportágért, amelyet a napi 5-6 óra edzés is jól mutat. Arra a kérdésre, hogy mi motiválja mégis egy kimerítő edzésnap után, egy elszánt sportolóhoz jellemző választ adott:

- Élvezem a tréningeket, szeretek sokat dolgozni és elégedetten lefeküdni a nap végén, tudva, hogy elvégeztem azt a munkát, amellyel folyamatosan fejlődök. Teljesen természetesen ez azzal jár, hogy mindig fáradt vagyok, de hozzá lehet szokni.

MEGOSZTÁS
HOZZÁSZÓLÁS
Legfrissebb
Atlétika 2019. február 19.

Jó úton halad az atléta

Korcsolya 2019. február 15.

A gyorskorcsolya-váltó lett az év csapata

Korcsolya 2019. február 15.

Korizik az ország!

Atlétika 2019. február 14.

Kárpáti Enikő Kata ismét remekelt

Tájékozódási futás 2019. február 12.

Táncosokkal telik meg a Sportcsarnok