Hírek

Női sikerek egy férfias sportágban

Súlyemelés

2016. április 7.

Április első hétvégéjén Szerencsen rendezték a súlyemelő diákolimpia országos döntőjét, amelyen a Pécsi Súlyemelő Egyesület (PSE) nyolc sportolója képviselte a pécsi oktatási intézményeket és a város színeit.

Női sikerek egy férfias sportágban

A hagyományosan férfias sportágban nem kis meglepetésre két pécsi lány ért el kimagasló sikereket. 

- Elégedett vagyok a versenyzők teljesítményével, hiszen sokan egyéni csúcsokat emeltek, így sikeresen érkeztünk haza a diákolimpiáról, ráadásul a két lány első helyezése kiemelkedően jó teljesítménynek számít. Kocsor Réka ugyan még csak első évét tölti a juniorok között, de már behívták a felnőttválogatottba is, rendszeresen versenyez a nála idősebbek között. Több mint háromszázan neveztek a szerencsi megmérettetésre, fiú (8-12 évesek), serdülő (13-15 évesek), ifjúsági (16-17 évesek) és junior (18-19 évesek) korosztályban küzdöttek meg egymással az utánpótlás korosztály sportolói. Az új kiírás alapján tizenketten indulhattak egy súlykategóriában a fináléban, így a testsúlyhoz társított sinclair szorzó segítségével számolták ki a győzteseket. Büszkén mondhatom, hogy a PSE-s Kovács Tamás Bálint a maga 9 évével a mezőny legfiatalabbjaként bátran és ügyesen vette fel a versenyt rutinosabb társaival szemben – foglalta össze az eredményeket Ferenczi József vezetőedző.

Nemcsak a diákolimpián, de a hazai súlyemelésben is kiemelkedik a februárban mindössze 14. életévét betöltő Major Nikoletta, aki már az olimpiai aranyérmet célozta meg álmaiban.

- 2011-ben kezdtem a súlyemelést, egy iskolai sportnapon ismerkedtem meg a sportág alapjaival. Egyből megszerettem. Mindig is fiús lány voltam, nem rajongtam a lányosnak mondott dolgokért. Egyik nap ellátogattam a súlyemelőterembe, amely épp nyitva volt, rögtön ott is maradtam. Nagy céljaim vannak a súlyemeléssel, amelyekért naponta keményen megdolgozom, igyekszem a legtöbbet kihozni magamból, nem titkolom, hogy az olimpiai aranyérem a cél, de addig még sokat kell edzenem és dolgoznom – árulta el lapunknak a fiatal tehetség.

 

A pécsiek eredményei a diákolimpia döntőjében:

Major Nikoletta 1. hely

Kocsor Réka 1. hely

Áldorfai Virág 4. hely

Horváth Marcell 4. hely

Horváth Gergő 5. hely

Kovács Tamás Bálint 8. hely

Trasszer Dávid 10. hely

Horváth Donát 12. hely

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Triatlon 2020. augusztus 12.

eXtremeMan hétvége PSN sikerekkel

Kerékpár 2020. augusztus 12.

Bajnoki bronzot hoztak a pécsi hegyikerékpárosok

Labdarúgás 2020. augusztus 11.

Péntekig lehet még nevezni a kispályás bajnokságra

Atlétika 2020. augusztus 10.

A fővárosban jártak atlétáink