Hírek

A magyar úszósport egyik fellegvára Pécs

Úszás

2017. június 23.

Június 22-én, csütörtökön a Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Bienerth Gusztáv Pécsre látogatott.

A magyar úszósport egyik fellegvára Pécs

A látogatás során Csizi Péter országgyűlési képviselő és Vári Attila, a PSN Zrt. kétszeres olimpiai bajnok vezérigazgatója kíséretében megtekintette a Füzes dűlő városrészbe tervezett multifunkcionális sportcsarnok, valamint uszoda és aquapark területét, majd a Hullámfürdőben találkozott a PSN Zrt. Sportiskola úszó, szinkronúszó és vízilabdázó szakosztályainak növendékeivel és edzőivel.

A sportkomplexumról Vári Attila elmondta, hogy a Modern városok program keretében tervezett beruházás a városlakók bevonásával zajlott konzultáció során elsöprő igényként fogalmazódott meg, így a városban évtizedes hiányokat pótló, csúszdaparkot is tartalmazó létesítmény komoly és minőségi előrelépést jelenthez Pécs sportéletében.

- Jelenleg a kivitelezéshez szükséges építészeti vázlatterv kidolgozása van folyamatban, amely során a kiválasztott cégek képviselőiből álló, a projekt szakmai irányításáért felelős csoport elkészíti a szükséges dokumentumokat, beszerzi az engedélyeket. A szakmai koordinációs csoportot alkotó vállalkozások végzik a környezeti, közlekedési, régészeti és örökségvédelmi, földtani és üzemeltetési koncepciók kidolgozását. A multifunkcionális sportcsarnok és uszoda, valamint az ahhoz kapcsolódó aquapark sportszakmai és turisztikai célokat is szolgál majd, így az igazolt versenyzők, amatőr sportolók, iskolások, óvodások, egyetemisták és minden pécsi mellett a városba látogató turisták számára is megfelelő kikapcsolódási és rekreációs központ épülhet városunkban – fogalmazott a cégvezető, aki hozzátette, hogy a Magyar Úszó Szövetség minden segítséget megad ahhoz, hogy az új komplexum a nemzetközi sportszakmai előírásoknak minden téren megfeleljen és már a tervezési fázisban is fontos szempont a fenntarthatóság és gazdaságos üzemeltetés, így kiemelt szerepet kapnak a megújuló energiák.

A szövetség elnöke, dr. Bienerth Gusztáv a Hullámfürdőben tett látogatása során örömmel tapasztalta, hogy sok tehetséges, lelkes fiatal készül a különböző megmérettetésekre a PSN Zrt. Sportiskola különböző szakosztályaiban.

- Azt gondolom, hogy Pécs a magyar úszósport egyik fellegvára, hiszen az elmúlt évek eredményei is azt bizonyítják, hogy a komoly és jó szakmai program eredményeként sok tehetséges sportolót neveltek ki a pécsi klubok. Azért látogattam a baranyai megyeszékhelyre, hogy közelebbről megismerjem az itteni környezetet, az edzőket és sportolókat, a város vezetőivel pedig arról tárgyaltunk, hogy az idén 110 éves Magyar Úszó Szövetség miben tudja támogatni az itteni munkát. Büszkén mondhatom, hogy a magyar úszósport a világ öt legjobbja között van, ehhez a sikerhez pedig természetesen Kenderesi Tamás városa, Pécs is hozzájárult – mondta a szövetség első embere. 

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Atlétika 2019. december 9.

Ezüstérem Bonyhádról

Korcsolya 2019. december 4.

Jégkalandra fel!

Korcsolya 2019. november 26.

Újra korizhatunk délutánonként is

Lövészet 2019. november 26.

Csonka Zsófia bronzérmesként a legjobb magyar