Hírek

Megkezdték a felkészülést a focisták

Labdarúgás

2019. január 17.

Január 16-án megkezdte a felkészülést a PMFC NB III-as labdarúgócsapata a tavaszi szezonra, várhatóan lesznek távozók és érkezők is az együttes háza táján.

Megkezdték a felkészülést a focisták

Napsütéses, már-már tavaszias időben vezényelte idei első edzését a PMFC vezetőedzője, Vas László. A pécsieknél a napokban több próbajátékos is bizonyíthatja, hogy helye van a nagy múltú klubnál és segíteni tudja a piros-feketéket.

  • - Hat és fél hetünk van a bajnokság folytatásáig, terveim szerint az első héten napi egy tréninggel készülünk, a második héten pedig elutazunk egy háromnapos edzőtáborba, ahol komoly terhelés vár majd a játékosokra, napi három edzéssel kell formába hozniuk magukat. Azt látom mindenkin, hogy nagyon várták már az összetartásokat, a játékosok mosolygósan, újult erővel érkeztek az első foglalkozásra. Számítani kell egy kis vérfrissítésre is, lesznek távozók és érkezők is, olyan játékosokra van szükségünk, akik komolyan veszik a feladatukat – fogalmazott Vas László, aki hozzátette, a tavaszi szezonban az a céljuk, hogy játékukkal kiszolgálják a PMFC közönségét és Pécs városát is.

A piros-fekete gárdára kilenc felkészülési mérkőzés vár, a szurkolók először január 26-án tekinthetik meg hazai pályán a kedvenceiknek, akik a Majost látják vendégül, majd 30-án a Kozármisleny vendégeskedik a Stadion utcában. A PMFC március 3-án, Gyulán folytatja az NB III-as bajnoki pontvadászatot, ahol a Szeged lesz az ellenfele.

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Kézilabda 2019. október 11.

Aranyérmes az U9-es szivacskézilabda-csapat

Úszás 2019. október 7.

Gyógyulás kipipálva, Kenderesi visszatér

Vízilabda 2019. október 7.

Gyümölcsöző hétvége a vízilabdásoknál

Labdarúgás 2019. október 3.

A 9. fordulónál tart az eddig veretlen focicsapat