Hírek

Jó idő fogadta a Sportágbemutatóra érkezőket

2019. szeptember 17.

Több mint ezer gyermek és felnőtt látogató fordult meg az elmúlt hétvégén tartott Decathlon–PVSK–PSN Zrt. Sportágbemutatón. A pécsi iskolák növendékein kívül a lakosságnak is szóltak a programok, ahol tizenöt sportág pécsi szakosztálya mutatkozott be.

Jó idő fogadta a Sportágbemutatóra érkezőket

A PVSK centenárium jegyében megrendezett kétnapos sport- és családi esemény végig gyönyörű időben, jó hangulatban és fennakadások nélkül telt. A szervezők és a szakosztályok már korán reggel kitelepültek a PVSK Verseny utcai sporttelepére, ahol egész nap készségesen a sport iránt érdeklődő gyerekek és szülők rendelkezésére álltak. A standoknál a kiállított speciális sportruházatok mellett a legtöbb esetben ki is lehetett próbálni a sportokat, volt lehetőség beszélgetni a szakosztályvezetőkkel és a sportolókkal, emellett a színpadon folyamatosan szakmai interjúkat hallgathattak a nézők vezetőkkel, edzőkkel, szakosztályvezetőkkel és élsportolókkal.

Tiszay László, a PVSK Kosárlabda Akadémia Igazgatója és a program egyik szervezője az alábbi sorokkal értékelte a rendezvényt:

– Évről évre szép eredményeket ér el 100 éves egyesületünk a különböző bajnokságokban, és a PVSK-t nagyon sokan ismerik a városban. Ennek köszönhetően jött el a sok gyerek, és nagyon remélem, hogy a mai napon egy életre szóló élményt kaptak. Sokan most látták először az új munkacsarnokunkat, és elismeréssel szóltak a fejlesztésekről is. Nem titkolt szándékunk, hogy a tehetségesebb gyerekekkel hosszútávon foglalkozunk majd, de aki csak a mozgásért, a testedzésért jön hozzánk, őket is szeretettel várjuk.

Czerpán István, a PVSK elnöke arról nyilatkozott, hogy valóban elérte-e a kitűzött célt a sportesemény, és lesz-e folytatás:

– Egyértelműen sikeresnek ítélem meg a rendezvényt, hiszen a célunk az volt, hogy minél több gyermeknek adjunk segítséget ahhoz, hogy ki tudják választani, melyik sportágat szeretnék űzni. Örülök annak, hogy a PSN Zrt.-vel és Decathlonnal közösen rendezhettük meg az idei Sportágbemutatót. A napokban leülünk majd a PSN Zrt. képviselőivel, kiértékeljük a rendezvényt, és beszélünk a folytatásról is. Mert lesz folytatás, hiszen igény van rá, sokan voltak a két napon. Úgy gondolom, gyakrabban kell ilyen eseményt szervezni, így jövőre ismét találkozhatnak majd a Sportágbemutatóval.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, reméljük, hogy látogatóink kellemesen és hasznosan töltötték idejüket hétvégi rendezvényünkön!

MEGOSZTÁS
Legfrissebb
Atlétika 2019. december 9.

Ezüstérem Bonyhádról

Korcsolya 2019. december 4.

Jégkalandra fel!

Korcsolya 2019. november 26.

Újra korizhatunk délutánonként is

Lövészet 2019. november 26.

Csonka Zsófia bronzérmesként a legjobb magyar